| Hogyan segítsünk? (video) |
|
|
| Vallás - Baptista |
| Írta: Raczko Tímea |
| 2010. március 11. csütörtök, 17:32 |
Hogyan segítsünk olyan családon, ahol kábítószer probléma van? Ezzel a címmel indított előadássorozatot Dani Zsolt baptista lelkész, aki korábban Kaposváron már tartott drogprevenciós előadásokat. Lelkészi munkája közben közelről látta azt, hogy egy-egy szenvedélybeteg mellett a családja is kiszolgáltatottá válik, és szükség van arra, hogy ezek a családok ne maradjanak kirekesztettek, megbélyegezettek. Hónapok óta érlelődött benne az előadássorozat terve, melyre első alkalommal két előadót hívott meg.Radácsi Gergő kutatót, aki 1993-2003 között Szentendrén volt tinédzser, és gimnazista (a Móricz Zsigmond gimnáziumban), így személyes tapasztalatokkal bír a helyi fiatalok szórakozási „kultúrájáról". Hazai és külföldi egyetemi tanulmányai után 2006-07-ben egy család-, ifjúság-, és gyermekvédelmi alapítvány igazgatója, valamint az alapítvány kábítószer és alkohol-megelőző tevékenységének irányítója volt. Munkája során számos általános- és középiskolában tartott ún. kortárs prevenciós előadásokat, többek között Szentendrén is, a Móricz Zsigmond gimnáziumban. 2007-2009 között az Országgyűlés Kábítószerügyi Eseti Bizottságának független szakértője, jelenleg pedig a Közép-európai Egyetem Üzleti Karán kutató.
Valamint Dr. Debreczeni István jogászt, aki az igazságszolgáltatásban tizenegy évig ügyészként dolgozott. Ez alatt az évek alatt nemcsak kábítószer-kereskedőkkel találkozott a bírósági tárgyalásokon, hanem olyan fiatalkorú gyermekekkel és fiatal felnőttekkel is, akik a kábítószer-fogyasztás miatt váltak szenvedélybeteggé, áldozattá. Munkája során szerzett tapasztalatai megerősítették abban, hogy e társadalmi bajt nem lehet kizárólag büntetőjogi eszközökkel megoldani, a megelőzésre kell különösen nagy hangsúlyt fektetni, s ebben a családnak és az iskolának kiemelt szerepe lehet. 2004-től kezdődően a drogprevenció a fő szakterülete. Az igazságszolgáltatásban szerzett tapasztalatit felhasználva gyermek- és ifjúságvédelmi szakértőként konferenciákon, és a budapesti középiskolákban tartott diákok, szülők és pedagógusok részére interaktív drogprevenciós előadásokat. Az előadásról hosszabb összefoglalót láthatnak péntektől a Tv Szentendrén. |
Get the Flash Player to see this player.
Get the Flash Player to see this player.