dunakorzo.info - Facebook dunakorzo.info - Twitter
Egész évben Skanzen! Nyomtatás E-mail
Programajánló - Pilis-Dunakanyar kistérség
Írta: Huszár Diána   
2011. október 26. szerda, 10:23
Márton nap a SkanzenbenÚjból lesz téli nyitva tartása a szentendrei Skanzennek. A tavaly jól bevált hétvégi nyitva tartás tapasztalatai azt mutatják, hogy a hideg idő ellenére a szabadtéri múzeumnak érdemes lesz nyitva tartania. Ebben a szezonban a nyári üzemelési időszakban - a tavalyi nagy országos visszaesés után - már 10 ezerrel több belépőt adtak el, mint tavaly ilyenkor, s a téli hétvégékén pedig 15 ezren voltak kíváncsiak a múzeumi programokra.
 
 
A tavalyihoz hasonlóan idén újfent várja a látogatókat a szentendrei Skanzen a téli hétvégéken is. A hidegebb idő beálltával, a szántóföldi munkák lezárulását követő időszakban bemutatják, hogy mivel teltek a paraszti családok napjai: őszi foglalatossággal, disznóvágással és persze adventi készülődéssel várják szombatonként és vasárnaponként az érdeklődőket. A téli nyitva tartás ideje alatt 2 tájegység üzemel majd, ahol a friss levegőn a nyugodt és békés házak között nagy sétákat lehet tenni, és feltöltődni a következő hétre. Naponta kétszer lovaskocsin ülve is bebarangolható a múzeum teljes területe, a Skanzen Galériában kiállítással, a Néprajzi Látványtárban pedig a Nyitott Muzeológiai Műhellyel várják a látogatókat.
 
Egy hétvége sem marad program nélkül
 
December 11-ig minden hétvégén (kivéve a Szent Márton Újborfesztivál és Libator rendezvényen) - szombaton és vasárnap egyaránt - 10-től délután 16 óráig tartanak a téli tennivalók és a karácsonyi készülődés jegyében megszervezett programok. Amint véget értek a teendők a szántóföldeken úgy kerültek előtérbe a vidám, társas munkák, összejövetelek, amelyeknek helyszíne leggyakrabban a fonó és a fosztó volt. Az ismerősök, rokonok, családtagok által végzett közös munka remek alkalmat adott a jó hangulatú beszélgetésekre, mesemondásra, dalolásra és nem utolsó sorban az ismerkedésre és a táncmulatságokra.  - Őszi tevékenységek nov. 5-6.
 
A novemberi hétvégék kiemelkedő eseménye az idei utolsó nagyrendezvény, a Szent Márton Újborfesztivál és Libator november 12-13-án. A lakóházak konyháiban a múzeumban vendégeskedő gasztroblogger szakácsok libás ételkülönlegességeket sütnek-főznek, emellett őszi finomságokat tálalnak. A tollfosztóban a látogatókat bevonják az őszi társas munkákba, s elmaradhatatlan a kenőtoll, a töklámpás és a zokniliba készítése. A baráti társaságokat és a család minden tagját várja a "Lúdtalpasok" vetélkedő. A színpadi produkciók kínálatában kisebbek és nagyobbak egyaránt találnak ízlésüknek megfelelőt, többek közt megelevenedik Szent Márton története, de itt lesz a Söndörgő együttes és a Buda Folk Band is. A fesztivált Márton-napi zenés, lovas kocsis felvonulás és táncház zárja.
 
November 19-20-án még egy utolsó lehetőség adódik a torkoskodásra, hiszen ki ne szeretné a vidéki, hamisítatlan disznótoros vacsorát? Míg a vendégek szombaton a disznóvágás pontos menetét vehetik szemügyre, addig vasárnap már a húsfeldolgozás kerül a középpontba. A szalmán történő pörzsölést, a disznó mosása, szétbontása követi, majd a böllér nekilát az állat bontásának; felhelyezi a rénfára, ahol kiderül, hogy mi a különbség az orjára és a karajra vágás között. A Jászárokszállási Fogadó a két nap folyamán disznótoros ételek garmadával kényezteti a vendégeket. A látogató kipróbálhatja kézügyességét a hurkatöltésben, sőt remek receptekkel gazdagodva térhet haza, az állattartó tanyára betérőket pedig humoros játékokba vonják be.
 
Az adventi csendesebb, várakozással teli időszak november 26-tól december 11-ig tart. Ekkor már minden az adventi várakozás és az ünnepi készülődés jegyében zajlik: gyertyamártás, adventi koszorúkötés, karácsonyfadíszek készítése. Az ünnepi édesség, a mézeskalács is terítékre kerül, a helyben sülő édességből nem csak kóstolni, de díszíteni és elvinni is lehet. A lámpás tárlatvezetéseken a karácsonyi ünnepkört járják körbe és a séta végállomása az istállóban berendezett betlehemes jelenet. A lakóházakban nem csak a kemence, hanem a megfázás és egyéb panaszok elűzésére szolgáló fűszeres gyógyteák melegítik fel a didergő látogatót.
 
 
Akadálymentesített bejárat
A múzeum megközelítése 2011. novemberében még a bejárati épületen keresztül, decembertől pedig már az akadálymentesített téli bejáraton keresztül lehetséges majd, az igazgatási épület felől. Egy európai uniós pályázat útján a bejárathoz közel épült egy mozgássérülteknek is alkalmas parkoló - mely autó és busz fogadására is képes -, ahonnan kényelmes út vezet a kiállítóterekhez, a múzeum tájegységeihez. A sétaút kialakítása mellett dombornyomott Braille-írásos feliratok, a mozgásukban korlátozottak kényelmét elősegítő jegypénztárt és információs pultot is kialakítottak, valamint a fogyatékosok múzeumi tájékozódását ezentúl speciális kiadványok segítik majd, így téve eleget a közintézmény akadálymentes hozzáférhetőségének biztosítására vonatkozó törvényi kötelezettségének.
 
 
Téli nyitva tartás:
2011. november 5-december 11. (szombat-vasárnap), 10-16 óráig
2012. február 4-március 25. (szombat-vasárnap), 10-16 óráig
Forrás: skanzen.hu
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Dunakanyar MA - 4. szám

Dunakanyar MA - 4. szám
KincsesHAJ
Hirdetés

V-8 uszoda Hirdetés

Get Adobe Flash player

Még több KÖZÉLET

Tavaszi patakparti party (video)
2011. március 30., szerda
Minden évben a víz világnapja alkalmából takarítást szerveznek a Bükkös-mentén élők,... Bővebben...
Egészségnap a Vizes Nyolcasban (video)
2011. március 29., kedd
Március utolsó szombatján előadásokkal, kiállítókkal és szűrővizsgálatokkal várták a... Bővebben...
Ismét olcsóbb lesz a gázolaj a benzinnél
2011. március 28., hétfő
Most egy picit fellélegezhetnek a dízelautósok, hiszen a rekord után két forinttal csökken a... Bővebben...
Most egy budakalászi székhelyű alapítványnak segíthetnek az Adományvonalon (video)
2011. március 28., hétfő
1990-ben Dr. Schultheisz Judit életre hívta a Gézengúz Alapítványt, mely a születési... Bővebben...
Német nemzetiségi csoport indul ősztől a budakalászi Szalonka utcai óvodában (videó)
2011. március 22., kedd
Tavaly év végén adták át Budakalász egyik legkorszerűbb intézményét a Szalonka utcai... Bővebben...

Még több KULTÚRA

„A szem a lélek tükre…” – a Skanzen Alkotónapi pályázata
2011. március 29., kedd
Április 15-ig lehet benyújtani a pályaműveket az idei Alkotónapi pályázatra, melyen 6 és 18... Bővebben...
Siklósi Szalon kiállítása a Régi Művésztelepen (video)
2011. március 21., hétfő
Új kiállítás nyílt a Szentendrei Régi Művésztelepen. Az egyik legrégebben és... Bővebben...
Magyarok Margatban - kiállítás a Képtárban (video)
2011. március 17., csütörtök
A Szíriai-Magyar Régészeti Misszió munkáját, és a margati keresztes vár történetét... Bővebben...
Farsangtemetés után itt a böjt (video)
2011. március 17., csütörtök
Vége a farsangi időszaknak, ezt mindenhol hasonlóan, de mégis kicsit másként ünnepelik. Ez... Bővebben...
Báloztak Szentendre szerelmesei (video)
2011. március 08., kedd
A Szeresd Szentendrét Egyesület idén második alkalommal rendezett bált a Városházán.... Bővebben...

Még több SPORT

Szentendrei versenyző is rajthoz áll az Országos Rallye bajnokság kezdő futamán
2011. március 28., hétfő
2011. Új év, új remények, akár ez is lehetne az idei Országos Rallye Bajnokság mottója.... Bővebben...
Izgalmakkal teli hazai meccs (video)
2011. március 16., szerda
Az idény talán legizgalmasabb meccsét játszotta hazai pályán a Szentendre KC férfi... Bővebben...
Összefoglaló a Szentendrei NKE legutóbbi mérkőzéséről (video)
2011. március 01., kedd
Korábban már olvashatták a hétvégi Nagykanizsa elleni kézilabda mérkőzés... Bővebben...
Szentendrei NKE Nagykanizsai Izzó SE 36-30
2011. február 27., vasárnap
Nehezen indult, de szép végjáttékal fejeztődött ma délután a Szentendrei NKE Nagykanizsa... Bővebben...
Pontgyűjtő akció kezdődik hamarosan a Vizes Nyolcasban
2011. február 17., csütörtök
Egyre többen veszik igénybe a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont szolgáltatásait, és... Bővebben...

TV Szentendre - 7Közben 2012. 01. 06.



Get the Flash Player to see this player.

VKC Televízió (Budakalász) - Heti Krónika 2011.01.28.



Get the Flash Player to see this player.