dunakorzo.info - Facebook dunakorzo.info - Twitter
Tapossa laposra! Nyomtatás E-mail
Oktatás - Szentendre
2009. december 04. péntek, 08:54

Móricz Zsigmond Gimnázium SzentendreA Pest megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány „Környezettudatos gondolkodásra nevelés feltételeinek javítása” pályázatán a Templomdombi Általános Iskola mellett a Móricz Zsigmond Gimnázium is sikeresen szerepelt. Kerezsi Csaba igazgató az iskolában folyó környezetvédelmi oktatást mutatja be.

 

- Az iskola pedagógia programjában mennyire hangsúlyos a környezettudatos nevelés, hogyan tudják beépíteni a mindennapos oktatásba a szelektív hulladékgyűjtésen kívül?

- Minden iskolának kell lennie egy Környezeti nevelési programnak. A miénkben részletezve van, hogy melyik tantárgy oktatása során, hogyan van mód a környezeti nevelésre. Szerepel a 2008-ban módosított  Pedagógiai Programunk főbb célkitűzései között is a környezeti nevelés fontossága, ezek között az is, hogy teljesítenünk kell az ökoiskolák célrendszerét. 2009-től be is kerültünk a magyarországi ökoiskolák hálózatába, ennek megfelelően több olyan vállalásunk van, amely túlmutat a tanórai foglalkozásokon: ilyen például a mostani szelektív hulladékgyűjtési akció, de van komposztálónk az iskolaudvaron,  vagy például részt veszünk a British Council-lal és más középiskolákkal együttműködve egy „Rivers of the World” nevű  projektben, melynek keretei között a diákoknak a Dunáról kell képzőművészeti alkotást készíteniük londoni testvériskolájukkal együttműködve (a londoni gyerekek a Temzével teszik ugyanezt)  a született alkotásokat be is mutatták a londoni Temze fesztiválon.

- Hogy fogadták a diákok a szelektív hulladékgyűjtést?

- Meglepően fegyelmezetten használják a tárolókat, betartják azt, hogy melyikbe, mit lehet beledobni. Az akcióhoz az is társul, hogy a 10. A osztály Maknics Gábor tanár úr patronálásával egy palackzsugorító akcióba kezdett, azaz az iskolában összegyűjtött PET-palackokat zsugorítják és darabját 3 Ft-ért adják le. Egy hét alatt könnyedén összejött az 1000 palack, amiért egy újabb ajándék elektromos zsugorítógépet vehettek át. Mióta elindult a gyűjtés tanárok, diákok egyaránt még otthonról is elhozzák üres PET palackjaikat.

- Hogyan tervezik bővíteni a jövőben a környezettudatos nevelést?

- Igyekszünk helyi és országos kezdeményezésekhez csatlakozni, várhatóan elindul egy környzetvédelmi szakkör is iskolánkban. Papírfelhasználásunkban szeretnénk előnyben részesíteni az újrahasznosított papírokat és a hulladékot is megfelelően kezelni. Igazából az a fontos, hogy olyan programokat találjunk a diákoknak, ahol mód van szemléletformálásra és bemutatni a jó példát.

 

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Dunakanyar MA - 4. szám

Dunakanyar MA - 4. szám
KincsesHAJ
Hirdetés

V-8 uszoda Hirdetés

Get Adobe Flash player

Még több KÖZÉLET

Tavaszi patakparti party (video)
2011. március 30., szerda
Minden évben a víz világnapja alkalmából takarítást szerveznek a Bükkös-mentén élők,... Bővebben...
Egészségnap a Vizes Nyolcasban (video)
2011. március 29., kedd
Március utolsó szombatján előadásokkal, kiállítókkal és szűrővizsgálatokkal várták a... Bővebben...
Ismét olcsóbb lesz a gázolaj a benzinnél
2011. március 28., hétfő
Most egy picit fellélegezhetnek a dízelautósok, hiszen a rekord után két forinttal csökken a... Bővebben...
Most egy budakalászi székhelyű alapítványnak segíthetnek az Adományvonalon (video)
2011. március 28., hétfő
1990-ben Dr. Schultheisz Judit életre hívta a Gézengúz Alapítványt, mely a születési... Bővebben...
Német nemzetiségi csoport indul ősztől a budakalászi Szalonka utcai óvodában (videó)
2011. március 22., kedd
Tavaly év végén adták át Budakalász egyik legkorszerűbb intézményét a Szalonka utcai... Bővebben...

Még több KULTÚRA

„A szem a lélek tükre…” – a Skanzen Alkotónapi pályázata
2011. március 29., kedd
Április 15-ig lehet benyújtani a pályaműveket az idei Alkotónapi pályázatra, melyen 6 és 18... Bővebben...
Siklósi Szalon kiállítása a Régi Művésztelepen (video)
2011. március 21., hétfő
Új kiállítás nyílt a Szentendrei Régi Művésztelepen. Az egyik legrégebben és... Bővebben...
Magyarok Margatban - kiállítás a Képtárban (video)
2011. március 17., csütörtök
A Szíriai-Magyar Régészeti Misszió munkáját, és a margati keresztes vár történetét... Bővebben...
Farsangtemetés után itt a böjt (video)
2011. március 17., csütörtök
Vége a farsangi időszaknak, ezt mindenhol hasonlóan, de mégis kicsit másként ünnepelik. Ez... Bővebben...
Báloztak Szentendre szerelmesei (video)
2011. március 08., kedd
A Szeresd Szentendrét Egyesület idén második alkalommal rendezett bált a Városházán.... Bővebben...

Még több SPORT

Szentendrei versenyző is rajthoz áll az Országos Rallye bajnokság kezdő futamán
2011. március 28., hétfő
2011. Új év, új remények, akár ez is lehetne az idei Országos Rallye Bajnokság mottója.... Bővebben...
Izgalmakkal teli hazai meccs (video)
2011. március 16., szerda
Az idény talán legizgalmasabb meccsét játszotta hazai pályán a Szentendre KC férfi... Bővebben...
Összefoglaló a Szentendrei NKE legutóbbi mérkőzéséről (video)
2011. március 01., kedd
Korábban már olvashatták a hétvégi Nagykanizsa elleni kézilabda mérkőzés... Bővebben...
Szentendrei NKE Nagykanizsai Izzó SE 36-30
2011. február 27., vasárnap
Nehezen indult, de szép végjáttékal fejeztődött ma délután a Szentendrei NKE Nagykanizsa... Bővebben...
Pontgyűjtő akció kezdődik hamarosan a Vizes Nyolcasban
2011. február 17., csütörtök
Egyre többen veszik igénybe a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont szolgáltatásait, és... Bővebben...

TV Szentendre - 7Közben 2012. 01. 06.



Get the Flash Player to see this player.

VKC Televízió (Budakalász) - Heti Krónika 2011.01.28.



Get the Flash Player to see this player.