| Kaland a könyvtárban |
|
|
| Kultúra - Pilis-Dunakanyar kistérség |
| 2010. január 07. csütörtök, 10:06 |
Olvassunk velünk! címmel játékos olvasóprogramot hirdettek a megye gyerekkönyvtárai. Érd, Gödöllő és Vác mellett természetesen a szentendrei Pest Megyei Könyvtár is részt vesz az élménydús akcióban. Boldizsár Ildikó mesőitől Mátyás király tréfáiig, Vuktól Lassie-ig választhatnak a 8-11 évesek, míg a 12-14 évesek Mikszáthot, Rejtőt, Mark Twaint olvashatnak, így egy színes paletta nyílik meg az általános iskolások előtt. Ha vége egy könyvnek, csak be kell sétálni a könyvtárba, és jelentkezni a játékra. Minden könyvhöz tartozik egy feladat, a feladat siekres megoldásáért egy matrica jár, amit egy albumba kell beragasztani. A nyertes az lesz, aki 2010 decemberéig a legtöbb matricát összegyűjti, de az „Olvasóbarát Iskola” címért az intézmények is ringbe szállnak, amivel sok-sok ajándékkönyv jár együtt. A program a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében, az Európai Unió és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával jött létre.a 8-11 éves korosztály számára:
Bechstein, L.: Az elvarázsolt királykisasszony Berg Judit: Rumini Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány Ende, Michael: Momo Esti mesék a boldogságról Fekete István: Vuk Janikovszky Éva: Égigérő fű Jansson, Tove: A láthatatlan kisgyerek Kästner, Erich: Emil és a detektívek Kipling, Rudyard: A dzsungel könyve Knight, Eric: Lassie hazatér Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő Lewis, Clive Staples: A varázsló unokaöccse Lindgren, Astrid: Oroszlánszívű testvérek Mándy Iván: Csutak színre lép Milne, Alan Alexander:Micimackó Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön Nöstlinger, Christine: A cseregyerek Ransome, Arthur: Fecskék és Fruskák Rigó Béla: A Mézga család Saint-Exupéry, Antoine de: A kis herceg Salten, Felix: Bambi Szép Ernő: Mátyás király tréfái Török Sándor: Csilicsala csodái a 12-14 éves korosztály számára: Bálint Ágnes: Szeleburdi család Beecher-Stowe, Harriet: Tamás bátya kunyhója Burnett, Frances Hodgson: A titkos kert Cooper, James Fenimore: Nagy indiánkönyv Crossley–Holland, Kevin: Arthur király: A látókő Csukás István: Keménykalap és krumpliorr Durrell, Gerald: Madarak, vadak, rokonok Ende, Michael: A végtelen történet Fehér Klára: A földrengések szigete Fekete István: A koppányi aga testamentuma Fombelle, Timothée de: Ágrólszakadt Tóbiás Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem Lamb, Charles – Lamb, Mary: Shakespeare mesék Lowry, Lois: Az emlékek őre Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője Nógrádi Gábor: Pete Pite Nöstlinger, Christine: Ilse Janda (14) Paterson, Katherine: Híd Terabithia földjére Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában Sachar, Louis: Bradley, az osztály réme Sohonyai E.: Jasmine, avagy Mégis kell a szerelem? Szabó Magda: Abigél Twain, Mark: Tom Sawyer kalandjai Verne, Jules: Kétévi vakáció Wilson, Jacqueline: Micsoda anya! |
Get the Flash Player to see this player.
Get the Flash Player to see this player.