| Visegrádi döntés, fővárosi gála |
|
|
| Kultúra - Pilis-Dunakanyar kistérség |
| 2010. július 13. kedd, 14:38 |
|
Közel hetven ember vet részt a díjkiosztón. Jelentős szám ez szombat délelőtt, nyár van, mindenki nyaralni, pihenni megy. Sok borász kolléga eljött, ez nekünk nagy megtiszteltetés, a verseny számára egy elismerés. Többen itt maradtak, maguk is kóstolgatták a „konkurencia" borát. Egyébként nekünk az is fontos célunk, hogy a borászokat is megnyerjük résztvevőként, vendégként jöjjenek el, ismerkedjenek a teljes felhozatallal, mert úgy hisszük, hogy ez számukra is egy jó tanulás, egy jó tapasztalatszerzés. Összemérni kóstolás útján önmagukat, a saját boraikat a konkurencia és a nagyvilág számos pontjáról érkezett borászok boraival is. Nekem nem lehet más dolgom, lehetőségem sincs más, csak az, hogy arra törekedjek nagy erőfeszítéssel, hogy a verseny legyen jól szervezett, szakszerű. Mert ha az, akkor az eredményeknek is jóknak kell lenniük. És ha jók az eredmények, akkor a borászok is elégedettek. Akik pedig nem elégedettek, azokat is meg tudom győzni vagy a versenykörülmények meggyőzik, hogy közelítenek az objektivitáshoz ezek az eredmények. A magyar borok hogy szerepeltek ezen a nemzetközi versenyen? A számok nem mutatnak jelentősebb változást, mint máskor. Ugyanolyan arányban születtek érmek, azon belül az arany-, az ezüst- és a bronzérmek aránya is hasonló, mint a külföldi boroknál, de ez azért csalóka így, mert van egy mesterséges tényező: nagyon szigorú a nemzetközi borversenyek szabályzata: nem engednek harminc százaléknál több érmet kiadni. Emögött az a szigorúság és logika van, hogy az a hosszú távú érdeke a borversenyeknek, hogy nagyon hitelesek legyenek az eredményeiket tekintve, és ez azon az áron is elérendő, hogy inkább néhány bor, amelyik méltó az éremszerzésre, az ne kapjon a végén érmet, minthogy akár egy méltatlan bor is érmet szerezzen.
A borverseny azért fontos, mert ha valamilyen érmet nyer a bor, akkor az egy hasznos információ a fogyasztó számára, sokkal nagyobb bizalommal veszik le a polcról. Tehát értékesítési szempontból nagyon fontos. A másik szempont a borászok értékítélete. Most nálunk jól jött ki a lépés. Úgy gondolom, hogy jól szerepeltünk, különdíjakat kaptunk. Mi a titka a Feind Boroknak, mitől lett négy aranyérmes bor? Egy hosszú szakmai munka előzi meg. A legfontosabb a szőlő. Én az egyetemen még azt tanultam, hogy 50% a szőlőben dől el, 50% pedig a borászatban. 2000-ben kaptam a diplomát, azóta megváltozott a véleményem, amióta a családi gazdaságban dolgozom: fehérbornál 70% dől el a szőlőben, és 30%, amit hozzá lehet tenni borászati részről. Vörösbornál, tehát a kék szőlő termésénél 90% a szőlőben dől el, és egy nagyon picit lehet hozzátenni. Nekem inkább Szepsy István megállapítása tetszik, aki azt mondta, hogy van egy adott szőlő, és abból az adott borász hány százalékát tudja kihozni abból a szőlőből borként. Sokkal jobban tetszik ez a visszafelé gondolkodás, mert hozzátenni nem tudunk semmit, csak elrontani tudjuk. A vörösbornál nagyon összetett a borkészítés: a terméskorlátozás, a növényvédelem. Tehát nagyon jó alapanyag kell. Szüretelés, ülepítés. Aztán fontos a hordóválasztás, hányszor fejtjük le közben, hogy megy le az almasavbomlás. Ezek nem olyan ördöngös dolgok, de fontosak, és ez az 5-10% munka. Én azt mondom, hogy elsősorban jó szőlésznek kell lenni. Mennyire könnyű érvényesülni Magyarországon borászként? Támogatják-e a szőlészetet, a borkészítést, ami egyik kulturális, turisztikai sajátossága hazánknak? Mi nem panaszkodhatunk: 1993 óta folyamatosan pályázunk, akkor, az Antall-kormány idején voltak talán a legjobbak a pályázati lehetősek. A csatlakozás óta ebben az ágazatban is vannak uniós pályázatok. Eddig mindig nyertünk, támogattak minket. A szőlészettel nincs gond, ott teljes támogatással megy a szőlőtelepítés, viszont a borászat ebben az évben elutasították az egyik pályázatunkat. A kormányváltás miatt most novemberre várható egy újabb elbírálás, bízunk benne, hogy elnyerjük. Máshogy nem megy. A borászat nem annyira jó befektetés, bár tisztességesen meg lehet belőle élni, de nem ez a cél, hanem itt állandóan fejleszteni kell, és ez nagyon sok pénzbe kerül. Azt meg önmaga segítség nélkül nem termeli ki. Ehhez kell a segítség. |
Get the Flash Player to see this player.
Get the Flash Player to see this player.