Talán sokan nem is tudják, hogy a festők városában a számos galérián és a Pest Megyei Múzeumok gyűjteményein kívül, az ország egyetlen Muzsikáló Múzeuma is megtalálható. Korenchy Gábor gyűjteménye a Fő Tér egy szám alatt kapott helyet, s javarészt az 1870-1930 közötti időszak mechanikus zenélő szerkezeteit tartalmazza. A kiállításon egyedi mestermunkák és későbbi korok szériában készült darabjai, valamint igazi ritkaságok egyaránt megtalálhatók. A gyűjtő nemcsak megmutatta, hanem meg is szólaltatta gyűjteményének darabjait.

A zenélő automaták fénykora a XVII. századdal kezdődött. a barokk főúri pompa kedvelte a nem mindennapi látványt nyújtó és ámulatot keltő szórakoztató és megcsodálható szerkezeteket: udvari órások pazar óraműveit, harangjátékokat, zenélő dobozokat. A tudományt és a művészetet kedvelő főurak magas rangú egyházi személyiségek palotáinak kedvelt tartozékai voltak a mechanikus zenegépek,melyek kakukkoltak,, cimbalmoztak, orgonáltak. A barokk korban csengőfüzéren dallamokat játszó lábas órák terjedtek el, a templomok tornyaiba pedig harangjáték automatákat építetek, s nemcsak a zene, hanem a megjelenő figurák is szórakoztatták a nézőket. Leghíresebb a strasbourgi katedrális világórája.

Fotók: Raczko Tímea

A rokokó szalonok díszeiként nagy népszerűségre tettek szert a síppal működő, szárnyukat mozgató csipogó madárkák, de készültek madárfüttyöt utánzó zsebórák, szelencék különböző díszdobozok is, melyek a biedermeier idején újra közkedveltek lettek. A 19. század második felében sorra tűntek fel a különféle mechanikus szerkezetek által működtetett, egyre nagyobb méretű zenegépek:a polifon, orchestrion, pianola, gépzongora, melyek a népesebb kávéházakban, szórakozóhelyeken szolgáltatták a muzsikát. Ilyen zenegépekre, köztük például gépzongorára neves zeneszerzők közt Debussy is szerzett darabokat.

A nagy álom, az emberi hang rögzítése és visszajátszhatósága azonban csak a 19. század végén valósult meg. Thomas alva Edison erre vonatkozó szabadalmát 1878 telén jelentette be. a hang rezgését puha viaszhengerre vitte, melyről később lejátszható volt. A következő nagy állomás a gramofon, melynek feltalálója Emil Berliner (1887). A találmány lényege a tömeggyártásra alkalmas hanghordozó, a hanglemez megjelenése. A nagy álom - a konzervált emberi hang - a fonográf

1859-ben Giovanni Battista della Porta írta: "Ólomcsőben beszédet akarok felfogni oly módon, hogy belebeszélek, s a csőben az mindaddig megmarad, amíg azt zárva tartom. A cső fedelének levétele után a bent lévő szavak kijönnek..."

Nem tudjuk, sikerült-e a kísérlet, de a hangrögzítés elvét tudományos alapon egy francia fizikus Duhamel 1850 körül ismertette először. Rájött, hogy a beszéd hatására a levegő rezgése egy membrán (rugalmas hártya) segítségével lágy anyagra átvihető, így a hang "leírható". Hogy Edison tudott-e a francia tudós elméletéről, nem tudhatjuk, de annyi biztos, hogy távírászként foglalkozott olyan készülékek kifejlesztésével, amely az érkező jeleket papírra karcolja egy elektromágnes segítségével. a papíron futó tű rezgéseit figyelve gondolhatott arra, hogyan lehetne a tűt elektromágnes helyett emberi hang segítségével rezgésbe hozni 31 éves korában, 1878 áprilisában mutatta be találmányát, a fonográfot Washingtonban, az Akadémia előtt. A készülék apróbb hibái ellenére is óriási sikert aratott, a feltaláló a fonográf gyártására társaságot alapított, s tömegesen állította elő sorszámozott készülékeit. A hangot viaszhengerre rögzítve, filccel bélelt hengeres kartondobozokban árulták, tetejükön feltüntették a szerzőt és az előadót. a hanghordozó viaszhenger nagy szériában történő gyártása azonban megoldhatatlan feladat volt.

A hangrögzítés fejlődésének következő állomása Emil Berliner szabadalma volt 1887-ben. Berliner forgó üveglemezen rögzítette a membránt érő hangot. A kormozott üveglapról galvanoplasztikai eljárással cinklemezt készített, melynek barázdáiban futó tű a membránon keresztül adta vissza a felvett hangot. Találmányát gramofonnak nevezte el. a sokszorosítás aránylag egyszerűen megoldható volt, így elkezdődhetett a hanglemez tömeges gyártása is. Hatalmas prések ontották a hanglemezeket, az előadóművészek pedig egymásnak adták a kilincset a stúdiókban.

Sokan emlékeznek talán a verkli jellegzetes, kissé akadozó, hamiskás, ritmustalan, de kedves, nyekergő hangjára. Bérházak udvarán, utcákban, tereken, a Ligetben bukkantak fel olyakor és mosolyt fakasztottak hallgatóik arcára. a verkli kétkerekű kocsira épített fatőkés pianínóhoz hasonlít, billentyűk azonban nincsenek, zongorista sincs, a húrokat megütő kalapácsokat körbeforgó fahengerbe ütött vasszegek emelgetik, vezérlik. a verklis egy kurblit forgat, amely áttétellel mozgatja a szöges hengert. Egy hengerre 6-8 zeneszámot programoztak, de ha új slágerek jöttek divatba, a hengert cserélni tudták.

A sípláda ennél jóval kisebb és könnyebb. Lyukasztott bádog-vagy kartonkoronggal (esetleg vezérlődobbal) működő pneumatius szerkezet. A forgatott tengely fújtatót működtet, a levegő egy szélládába nyomódik, a lyukak által vezérelt karok megszólaltatják a sípokat. Egyszerű, silány anyagból készült olcsó szerkezet volt, mely hamar elromlott, javíthatatlanná vált és szemétbe került, ezért kevés maradt fenn belőle.

A kiállítás szombaton és vasárnap tart nyitva, de csoportos érdeklődés esetén más alkalommal is megtekinthető. Bejárat a Főtéri ajándékboltból.