dunakorzo.info - Facebook dunakorzo.info - Twitter
Célegyenesben a Skanzen új tájegysége (video) Nyomtatás E-mail
Kultúra - Szentendre
2010. május 13. csütörtök, 11:15
Skanzen sajtótájékoztatóA fővárosi Ráday utcában tartotta a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum az új tájegységet bemutató sajtótájékoztatóját május 13-án délelőtt, hiszen lassan elkészül az Észak-magyarországi falu. 2008 őszén indult meg a Skanzen Örökségi Program, amely az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként valósul meg kétmilliárd forint uniós és 222 millió forintos állami támogatásból. Az észak-magyarországi falu a Skanzen nyolcadik tájegysége.


- Úgy vagyunk, mint a versenyző a verseny előtt: a visszaszámlálás pillanatait éli – ezzel a hasonlattal indította a sajtótájékoztatót Dr. Cseri Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója. – 2008 áprilisában írtuk alá a támogatási szerződést, és elindult a Skanzen Örökségi Program. 24 hónap állt a rendelkezésünkre. Tavaly elkészült az új fogadóépület és a Skanzen Vonat. Beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A 220 látogatói nap 98%-ban zökkenőmentesen engedi át a látogatókat a fogadóépület. Amikor pedig több tízezer ember érkezik, akkor 8-10 pénztár sem lenne elég. 86 ezer ember vett jegyet a vonatra; minden előzetes kalkulációnkat felülmúlta; szerves részévé vált a Skanzennek. A korábban kevésbé látogatott tájegységeinket is elérték a vendégeink.
A projekt egyik célja, hogy növeljük a látogatottságot. Magyarországon a múzeumi látogatás tavaly csökkent; 2009-ben 214 ezren látogattak látogató a Skanzenbe, tízezres nagyságrendi a növekedésünk: tehát ezek a turisztikai fejlesztések meghozták hatásukat. Ha nem lett volna recesszió, elérhettük volna a tervezett 250 ezres látogatói létszámot; kis mértékben fejlődtünk! A 48 épület a március 31-re, a kitűzött határidőre elkészült, egy hónapig a javításokat végezte el a kivitelező. Hétfő reggel óta pedig a teherautóink hordják ki a közel 6000 tárgyat.
Nagy-nagy öröm a számunkra, hogy 2010. június 25-én megnyitjuk a tájegységet. Járjuk azt a 28 települést, ahonnan az épületek származnak, és ahonnan begyűjtöttük a tárgyakat, hogy minél többen jöjjenek el. 1500-2000 embert várunk, akik zászlókkal, táblákkal érkeznek. Sólyom László köztársasági elnök úr nyitja meg az új tájegységet, jelen lesz Ternyák Csaba egri érsek, Csomós József református püspök és Kocsis Fülöp hajdúdorogi görög katolikus püspök is.
Alapüzenetünk az, hogy nem elhozni kell a vidék értékeit, nem kirabolni kell a vidéket, hanem visszaplántálni az értékeket.


- Egyedi a magyar muzeológiában a bükkaljai barlanglakások bemutatása - kezdte az észak-magyarországi falu bemutatását a tájegység felelőse, Nagyné Batári Zsuzsanna – a két világháború között több ezren éltek itt. A másik különlegesség a majorsági épületegyüttes, a látogatóbarát magtár egyben kiállító és rendezvénytér, a cselédház négy egységében négy különböző időmetszetben mutatjuk be, hogyan éltek itt. Az észak-magyarországi falu átível a határokon, hiszen a történeti Gömör vármegyét is bemutatja. A negyedik különlegességünk a teknővájó cigány kunyhója. Az épületek mellett a mindennapi életet is bemutatjuk, a népszokásokat is az enteriőr belül. Személyes, családi történetek bemutatása is szerves részei az új tájegységnek. Az új eszközök segítségével interaktív módon is be tudjuk mutatni a berendezéseket.

A látogatók bevonása már a sajtótájékoztatón is érvényesült: a kávézó asztalain különböző eszközöket helyzetek el a Skanzen munkatársai. Az épületekhez kapcsolódó szokásoknál így jelentkezhettek az újságírók, mi tartozik mondjuk a házassághoz.p5130012

Egy istállóban rendezik be a fotótárat: a padlótól a plafonig számtalan fényképen keresztül mutatják be az élet különböző eseményeit. A képeken elhelyezett számok segítenek abban, hogy a számítógépen azonosítani lehessen: hol készült a fotó, kit ábrázol, mit láthatunk rajta.

A Múzeumi Moziban a drótostóttól a domaházi lepénysütésen keresztül a pilisszentkererszti ostyasütésig számtalan filmen keresztül is betekintést nyerhetünk a népi életbe. A filmeken szereplők általában utolsó őrzői munkájuknak. Itt is a megmentés a Skanzen célja. A látogatók választhatják ki, hogy melyik filmet szeretnék megnézni, de érdemes többször kilátogatni, mert folyamatosan bővül az adatbázis, változik a műsor.

- A 21. század látogatója már nem elégszik meg csak a látvánnyal, meg kell mozgatni, fel kell hívni a figyelmét – határozza meg a Skanzen célját a főigazgató. - Az őrségi házból még nem biztos, hogy kiderül, hogyan is éltek ott egy bizonyos korban. Napjainkban sokan építkeznek vályogból, itt megláthatják hogyan készül el a ház. Vagy miért kanadai minta alapján építenek faházakat Magyarországon? Itt vannak az őrségi faházak. Át tudjuk adni az embereknek a módszertani ismereteket.

A várossal és a kistérséggel jó kapcsolatot ápol a Skanzen – válaszolta kérdésemre a főigazgató. - Április elsején elindult a Skanzen-járat Budapest belvárosa és Szentendre között. Közös programokat rendezünk a várossal. A tavaly megnyitott Skanzen Ház nemcsak a Skanzent propagálja, hanem a múzeumi pékségével az adalékmentes, tehát természetes alapanyagokból készített pékáruval is megjelenünk a városban.

Június 25-én megnyílik a Skanzen újabb tanegysége, vagy ahogy a sajtóanyagban is szerepel: „A Skanzen Nyolcadik Csodája”.
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Még több KÖZÉLET

Tavaszi patakparti party (video)
2011. március 30., szerda
Minden évben a víz világnapja alkalmából takarítást szerveznek a Bükkös-mentén élők,... Bővebben...
Egészségnap a Vizes Nyolcasban (video)
2011. március 29., kedd
Március utolsó szombatján előadásokkal, kiállítókkal és szűrővizsgálatokkal várták a... Bővebben...
Ismét olcsóbb lesz a gázolaj a benzinnél
2011. március 28., hétfő
Most egy picit fellélegezhetnek a dízelautósok, hiszen a rekord után két forinttal csökken a... Bővebben...
Most egy budakalászi székhelyű alapítványnak segíthetnek az Adományvonalon (video)
2011. március 28., hétfő
1990-ben Dr. Schultheisz Judit életre hívta a Gézengúz Alapítványt, mely a születési... Bővebben...
Német nemzetiségi csoport indul ősztől a budakalászi Szalonka utcai óvodában (videó)
2011. március 22., kedd
Tavaly év végén adták át Budakalász egyik legkorszerűbb intézményét a Szalonka utcai... Bővebben...

Még több KULTÚRA

„A szem a lélek tükre…” – a Skanzen Alkotónapi pályázata
2011. március 29., kedd
Április 15-ig lehet benyújtani a pályaműveket az idei Alkotónapi pályázatra, melyen 6 és 18... Bővebben...
Siklósi Szalon kiállítása a Régi Művésztelepen (video)
2011. március 21., hétfő
Új kiállítás nyílt a Szentendrei Régi Művésztelepen. Az egyik legrégebben és... Bővebben...
Magyarok Margatban - kiállítás a Képtárban (video)
2011. március 17., csütörtök
A Szíriai-Magyar Régészeti Misszió munkáját, és a margati keresztes vár történetét... Bővebben...
Farsangtemetés után itt a böjt (video)
2011. március 17., csütörtök
Vége a farsangi időszaknak, ezt mindenhol hasonlóan, de mégis kicsit másként ünnepelik. Ez... Bővebben...
Báloztak Szentendre szerelmesei (video)
2011. március 08., kedd
A Szeresd Szentendrét Egyesület idén második alkalommal rendezett bált a Városházán.... Bővebben...

Még több SPORT

Szentendrei versenyző is rajthoz áll az Országos Rallye bajnokság kezdő futamán
2011. március 28., hétfő
2011. Új év, új remények, akár ez is lehetne az idei Országos Rallye Bajnokság mottója.... Bővebben...
Izgalmakkal teli hazai meccs (video)
2011. március 16., szerda
Az idény talán legizgalmasabb meccsét játszotta hazai pályán a Szentendre KC férfi... Bővebben...
Összefoglaló a Szentendrei NKE legutóbbi mérkőzéséről (video)
2011. március 01., kedd
Korábban már olvashatták a hétvégi Nagykanizsa elleni kézilabda mérkőzés... Bővebben...
Szentendrei NKE Nagykanizsai Izzó SE 36-30
2011. február 27., vasárnap
Nehezen indult, de szép végjáttékal fejeztődött ma délután a Szentendrei NKE Nagykanizsa... Bővebben...
Pontgyűjtő akció kezdődik hamarosan a Vizes Nyolcasban
2011. február 17., csütörtök
Egyre többen veszik igénybe a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont szolgáltatásait, és... Bővebben...

TV Szentendre - 7Közben 2012. 01. 06.



Get the Flash Player to see this player.

VKC Televízió (Budakalász) - Heti Krónika 2011.01.28.



Get the Flash Player to see this player.