| Dr. Török Balázs is a szentendrei képviselő-testület tagja |
|
|
| Választás - Önkormányzati Választások 2010 |
| Írta: Raczko Tímea |
| 2010. október 06. szerda, 12:33 |
A Szentendrén jövő hét kedden felálló új képviselő-testületben a helyi Fidelitas elnök Pintér Ádám és tagja Dr. Török Balázs, aki a Kistérségi Iroda vezetője is egyben, egyaránt helyet kaptak. Megválasztásának okairól Dr. Török Balázs így vélekedett: " Ennek az oka kettős lehet, egyrészt sokat beszélgettem az Izbégiekkel, felmértem problémáikat, sok kérdést tudtam személyesen az ott élőkkel átbeszélni, másrészt pedig a pártszínezet is minden bizonnyal közrejátszott ebben." A testületi munkája során elsősorban tehát az izbégiek érdekeit szeretné szem előtt tartani, mert mint elmondta, nem történt túl nagy fejlesztés ebben a városrészben. Fontos célja az ottani közösség építése, az izbégi öntudat erősítése. Továbbá a fiatalság számára is élővé, élhetővé szeretné tenni Szentendrét, ehhez pedig a belvárosban szeretne szabadidős lehetőséget, ifjúsági negyedet kialakítani, kihasználva ehhez a Dunaparti Művelődéi Ház adottságait. Kistérségi Irodavezetői posztját pedig a jövőben is meg kívánja tartani, mert mint fogalmaz a törvény szerint nem összeférhetetlen a kettő, továbbá sok pozitív visszajelzést kapott munkájáról a kistérségi polgármesterek részéről. |

Get the Flash Player to see this player.
Get the Flash Player to see this player.