| Választási eredmények a Dunakanyarból percről-percre (frissítve 21:15) |
|
|
| Választás - Önkormányzati Választások 2010 |
| Írta: Raczko Tímea, Huszár Diána |
| 2010. október 03. vasárnap, 20:15 |
Több, mint ötven perccel az urnazárás után, még a teljes Pilis-Dunakanyari Kistérségben 0 százalékos a feldolgozottság aránya. Idén 48 polgármester- és 318 képviselőjelölt indul a Dunakanyar-Pilis Kistérség tizenhárom településén. A legtöbben független jelöltként vágnak neki, szám szerint 32-en. A jelöltek arányban a sorrend pedig a következőképp alakul: 5 Fidesz, 3 MSZP, 3 JOBBIK jelölt. A kistérségben egyetlen MDF-es induló van Pomázon. A fennmaradó öt polgármesterjelölt pedig a következő színekben indul: Budakalászi Nemzeti Fórum, Pomázi Lokálpatrióták Egyesülete, "Lungo Drom" Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt valamint Társaság az Élhető Szentendréért.21:15 Visegrádon 50%-os feldolgozottságnál Abonyi Géza független jelölt vezet a szavazatok 40, 63 százalékával. A második helyen Hadházy Sándor áll.
Pilisszentkereszten Lendvai József Jánost, a korábbi polgármestert választották meg a település élére a választópolgárok. A voksok 64 73 százalékát kapta.
21:12
Kisorosziban és Szigetmonostoron még mindig 0 százalékos a feldolgozottság aránya.
21:09
Budakalászon 87, 50 százalékos feldolgozottságnál az első Rogán László (Fidesz) 49, 73 százalékkal, a második Parlagi Endre (Budakalászi Nemzeti Fórum) 38, 91 százalékkal, a harmadik Márton Márton András (MSZP) 11, 36 százalékkal.
21:02
Leányfalun az adatok 66 százalékos feldolgozottságánál is megmaradt Nyíri Csaba előnye, jelenleg a szavazatok 57, 77 százalékát tudhatja magáénak. Loszmann János, és Szinna Gábor követik a sorban.
21:00
Budakalászon 75 százalékos feldolgozottságnál az első Rogán László (Fidesz) 47, 35 százalékkal, a második Parlagi Endre (Budakalászi Nemzeti Fórum) 40, 89 százalékkal, a harmadik Márton Márton András (MSZP) 11, 76 százalékkal.
Kisorosziban szintén 0 százalékos a feldolgozottság.
20:56
Szigetmonostoron még mindig 0 százalékos a feldolgozottság.
20:54
Tahitótfaluban is 100 százalékos a feldolgozottság. Az első Dr. Sajtos Sándor Imre (független) 81, 98 százalékkal a második Mosonyi György (független) 18, 02 százalékkal.
20:49
Pomázon 100 százalékos feldolgozottságnál az első Vicsi László Csaba (Fidesz) 63, 60 százalékkal, második Duró Imre (MSZP) 17,86 százalékkal harmadik Potza Béla ( PLE) 16, 12 százalék, negyedik Nyári Iván Dobrivoj (MDF) 2, 41 százalék.
Budakalászon 62, 50 százalékos feldolgozottságnál az első Rogán László (Fidesz) 49, 60 százalékkal, a második Parlagi Endre (Budakalászi Nemzeti Fórum) 38, 65 százalékkal, a harmadik Márton Márton András (MSZP) 11, 75 százalékkal. 20:44 20:40
Budakalászon 50 százalékos feldolgozottságnál az első Rogán László (Fidesz) 46, 32 százalékkal, a második Parlagi Endre (Budakalászi Nemzeti Fórum) 41, 12 százalékkal, a harmadik Márton Márton András (MSZP) 12, 56 százalékkal.
Szigetmonostoron 100 perccel az urnazárás után nem sikerült még semmit összeszámolni. Pócsmegyeren 100 százalékos feldolgozottságnál az első Németh Miklós (független) 61, 29 százalékkal, a második Hagymási jános (független) 30, 04 százalékkal, a harmadik Podlussány Tamás (Jobbik) 8, 67 százalékkal. 20:35
Leányfalu: A mostani voksoláson három polgármester- és 14 képviselő - jelölt közül választhattak Leányfalu lakói. Polgármesternek indult a korábban már képviselőként is dolgozó Loszmann János, Szinna Gábor és a települést 2007 és 2010 között vezető Nyíri Csaba. Az adatok 33 százalékos feldolgozottságánál Nyíri Csaba vezet a szavazatok több mint 58 százalékával Második jelyen Loszmann János 21,93 százalékkal a harmadikon Szinna Gábor áll 19,28 százalékkal.
20:33
Tahitótfalun 50 százalékos feldolgozottságnál az első Dr. Sajtos Sándor Imre (független) 87, 48százalékkal, a második Mosonyi György (független) 12, 52százalékkal.
20:30
Budakalászon 37, 50 százalékos feldolgozottságnál az első Rogán László (Fidesz) 46, 04 százalékkal, a második Parlagi Endre (Budakalászi Nemzeti Fórum) 40, 02 százalékkal, a harmadik Márton Márton András (MSZP) 13, 93 százalékkal.
20: 26
Budakalászon 12, 50 százalékos feldolgozottságnál az első Parlagi Endre (Budakalászi Nemzeti Fórum) 45, 16 százalékkal, a második Rogán László (Fidesz) 40, 04 százalékkal, a harmadik Márton András (MSZP) 14, 80 százalékkal.
20:22
Pomázon 62, 50 százalékos feldolgozottságnál az első Vicsi László Csaba (Fidesz) 65,44 százalékkal, második Duró Imre (MSZP) 17,21 százalékkal harmadik Potza Béla ( PLE) 15, 62 százalék, negyedik Nyári Iván Dobrivoj (MDF) 1, 72 százalék.
20:17
Pócsmegyeren 50 százalékos feldolgozottságnál az első Németh Miklós (független) 62, 93 százalékkal, a második Hagymási János (független) 30, 27 százalékkal, a harmadik Podlusány Tamás (Jobbik) 6, 80 százalékkal
20:12
Tahitótfalun 25 százalékos feldolgozottságnál az első Dr. Sajtos Sándor Imre (független) 86, 59 százalékkal, a második Mosonyi György (független) 13, 41 százalékkal.
20:06
Pomázon 31, 25 százalékos feldolgozottságnál az első Vicsi László Csaba (Fidesz) 62,49 százalékkal, második Potza Béla( PLE) 18,14 harmadik Duró Imre (MSZP) 17,91 százalék, százalék Nyári Iván Dobrivoj (MDF) 1, 47 százalék.
|

Get the Flash Player to see this player.
Get the Flash Player to see this player.