Lánszki Imre tíz éve keresi, kutaja ALBA REGALE, vagyis „fehér vár" nyomait. Ez a tudomány mai állása szerint a mai Székesfehérvár. Ő azonban légi felvételekkel, korabeli metszetekkel, infraképekkel és mostmár ásatások révén kézzelfogható eredménnyel tudja bizonyítani, az egykori vár meglétét, de nem Székesfehérváron, hanem, ahogy az a forrásokban nevezve van, Buda mellett. A hangsúly szerinte a mellett szóra esik, de nemcsak emiatt állítja, hogy Budakalász határában állt ALBA REGALE. Történeti leírásokra támaszkodna ennek a létesítménynek a létrejöttét egészen a honfoglaló magyarok idejére vezeti vissza.
Anonymus leírása alapján feltételezi, hogy Árpád vezér ebbe a Budakalász határában található várba vonult be. A révet ahol az átkelést végrehajtották, Magyar-révnek nevezték el (Békásmegyer) azért, mert a hét fejedelmi személy, akit hétmagyarnak mondtak, ott hajózott át a Dunán. Mikor odaát voltak, tábort ütöttek a felhévizekig. Íme az idézet Anonymustól: „Másnap pedig Árpád vezér meg minden főembere, minden vitézével együtt, bevonult Attila király városába. Ott látták a királyi palotákat -egyeseket földig romban, másokat nem-, és fölötte csodálták mindazt a kőépületeket." Ugorva egy nagyot az időben, 1685-re, az utolsó stációra, egy metszet mutatja a várat ép állapotában.
Ennek a helyét, a várfalat mutatja a hőtérkép.
Stábunk az ásatások helyszínén járt több alkalommal járt. Az első ízben feltételezett várfalról időközben kiderült, egy ház falai lehettek a falon belül, most azonban újra nyomon vannak. Egy három és fél méter széles kőrakás feltárása zajlik jelenleg, melyet a várfal folytatásának gondolnak. A feltárás egészen Augusztus végéig zajlik majd, ugyanis a várossá avató ünnepségen be szeretnék mutatni az eredményeket.