A Bükköspart utca teljes aszfaltrétegét elmosta a kiáradt patak.
A Bükköspart utcát most csak ideiglenes teszik járhatóvá. A végleges megoldásra, majd csak a kárfelmérést követően lehet számítani.
Pócs Imre és unokája amikor tehetik felfedező körutat tesznek, ennek a mostani áradás sem lehet akadálya. A túráik során pedig rendszeresen tisztítják is a patakot, vagy épp a csemetefák kihúzgált támaszait szedik össze, s adják le a közelben lakóknak, akik visszateszik azokat a helyükre.
Martin a séta egyik eredményét mutatja, ezekből a kövekből, cserepekből pedig a ház udvarán készíti saját kiállítását.
A 11-es út alatti átjáró egyelőre még használhatatlan.
A legnagyobb pusztítás itt a Berkenye utcában történt. Bár ma is esik, ennek ellenére ottjártunkkor is dolgoztak a károk helyreállításán.
Korábban már a [dunakorzo.info] is beszámolt arról, hogy a szentendrei tűzoltók segítettek a Duna Korzó gátjának fóliázásában. Erre nagy szükség is van, Virág János városüzemeltetési referens elmondása szerint, mivel nagy vízszint emelkedésre lehet számítani.