| A hónap gyógynövénye: a bodza |
|
|
| Egészség - Házipatika |
| Írta: Hutter Éva, a dunakorzo házipatikusa |
| 2010. május 27. csütörtök, 13:56 |
Hűvös, esős, szélfútta májusunk van. Az ilyenkor szokásosnál jóval több a meghüléses betegség, többek között ezért is választottam a hónap gyógynövényének a bodzát, no meg azért is, mert most van a szezonja.
A fekete bodza (Sambucus nigra) dúsan elágazó cserje vagy fa. Sötétzöld, összetett levelei vannak, virágzata nagy lapos bogernyő, apró, illatos, sárgásfehér virágokból áll. Érett bogyója feketés-ibolyalila színű. Hívják még festőbodzának, csetének is. Egész Európában előfordul, így hazánkban is nagyon gyakori, árokpartokon, útszéleken, kertekben, városokban is jól érzi magát. Gyógyhatása a virágzatnak és érett bogyójának van, a növény levele, kérge, éretlen zöld bogyója és gyökere mérgező! Hasonlóan kellemetlenül járhatunk, ha rokonával, a gyalogbodzával tévesztjük össze, ami enyhe lefolyású, hányással, hasmenéssel járó növényi mérgezést okozhat. Ez a növény nem nő másfél méternél magasabbra, virágai kellemetlen illatúak, fekete bogyói pedig felálló terméscsoportokat képeznek. Valószínű, hogy éppen emiatt a bodza számos nép hiedelemvilágában a gonosz, a rontás, a halál fája, s mint ilyen, a boszorkányos varázslatok szereplője. A hagyomány szerint Jézus keresztje is bodzafából volt. A magyar néphit szerint, ha a bodzára taposnak, meghajlítva földet hordanak rá, akkor a disznókból kiűzi a férget. Az Őrségben úgy tartották: nem szerencsés a bodzát a ház mellé ültetni, mert akkor belevághat a villám. A bodzafát egyébként könnyű megmunkálhatósága miatt szerszámok nyeléhez használták, és biztosan mindenki emlékszik gyermekkorából a belőle készült bodzasípra, vagy bodzapuskára is. A fekete bodza virágát és bogyóját ősidők óta használja az ember a meghüléses, influenzás betegségek tüneteinek enyhítésére és az orrdugulás megszüntetésére. Gátolja a túlzott váladéktermelést, a letapadt nyákot pedig elfolyósítja. Újabb izraeli kutatások szerint a bogyók antocián tartalmuk miatt enyhítik és gyorsítják az influenza lefolyását, mert a kivonat módosítja az influenzavírus felületét, amely így nem képes megtapadni a szervezetben. Hagyományos módon 1-2 kávéskanálnyi szárított bodzavirágból teát készítünk, és napi három csészével elkortyolhatunk belõle. A- és C-vitamin tartalma magas. Terhesség és szoptatás idején kerüljük használatát. A pollenre érzékenyek vegyék figyelembe, hogy a tea, a szörp nagy mennyiségû virágport tartalmazhat. Izzasztó, vizelethajtó, vértisztító és enyhe hashajtó hatása is van. Már gyűjthetjük a virágzatot harmat nélküli reggeleken. Rövid kocsányrésszel szedjük le, majd a bogernyőket néhány napig meleg, sötét, száraz helyen szárítsuk meg. A jól megszáradt virágzatról morzsoljuk le a szép világossárga virágokat, és szellõs zsákocskába téve tárolhatjuk. A bodzabogyókat majd érett állapotban kell leszedni és borsszárazra szárítani. Nem kell azonban eddig várnunk, hiszen máris készíthetünk finom és üdítő, kellemes aromájú italt a bodzánkból. Hagyományos limonádéba téve néhány jól megmosott virágzatot pár óra múlva már iható is a jóízű és egészséges itóka. Szörpként eltehetjük télire is, ha el nem fogy észrevétlenül a hűtőből vagy a kamra polcáról. A gyengébb minőségű borokat is javíthatják vele, kellemes muskotályos jellegűvé válnak tõle. A bogyók a vörösborok színét javíthatják, persze ezzel csínján kell bánni, mert láttunk már csodálatos színű, de ihatatlan nedűt! Még néhány bodzás jó tanács: Végezetül egy családilag kipróbált szörp recept, egyszerû, gyors és finom: 10-12 bodzavirág (lehet több is, akkor kicsit töményebb lesz az aroma) 2kg cukor, 6 l víz, 1-2 citrom felkarikázva, 1,5 dkg borkõsav és citromsav, 1 mokkáskanál szalicil. A cukorból kevés vízzel szirupot fõzünk. Ha kihûlt, elkeverjük a citromsavval, borkõsavval, hozzáöntjük a maradék vizet. Egy nagy befõttesüveg aljára tesszük a megmosott, lerázott, rovarmentes bodzavirágokat, rákarikázzuk a citromokat, majd az elkészített lével leöntjük. 3-4 napig állni hagyjuk, érleljük. Ezután szûrjük le, belekeverjük a szalicilt, üvegekbe töltjük, jól lezárjuk, hûvös helyen tároljuk. Tartósítószer nélkül is eláll hónapokig a hűtőszekrényben, így gyerkőceinknek is bátrabban adhatjuk. A bodzabogyókat is tartósíthatjuk, leszemezve remekül fagyasztható, majd néhány perc főzés után mehet sütikbe, desszertekbe. Lekvárkészítéshez, ötletekért pedig kérdezze meg nagymamáját, szomszéd nénijét vagy kedvenc internetes portálját! Egészségünkre!
|
Get the Flash Player to see this player.
Get the Flash Player to see this player.