| Szakértőnk, Prof. Dr. Szigetvári Iván |
|
|
| Egészség - EgészségKorzó Magazin |
| Írta: Raczko Tímea |
| 2010. február 04. csütörtök, 10:01 |
|
Harminc évvel ezelőtt a Szabolcs utcában létrehozta az azóta nemzetközi hírűvé vált Országos Molaterhesség és Trofoblaszttumor Centrumot, ahol az ország minden részéből sok súlyosan beteg fiatal nő nyerte vissza egészségét. Nemzetközi hírű tudós, az orvostudomány kandidátusi, majd akadémiai doktori címét nyerte el, ennek eredményeként 1996-ban Göncz Árpád akkori Köztársasági Elnök egyetemi tanárrá nevezte ki. Másfél évig New Yorkban az Albert Einstein egyetemen dolgozott ösztöndíjasként. A világ több pontján, világkongresszusokon tartott előadást. Többek között, Washingtonban, Tokyoban, Londonban, Rio de Janeiroban, Dallasban, San Franciscoban. Több száz hazai és külföldi publikáció szerzője, több folyóirat szerkesztésében vett részt és a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységében is feladatokat vállal. Tíz éve az alternatív orvoslás lehetőségeit kutatja, tudományos igényességgel, sok esetben felhasználva a Nobel-díjjal elismert tudósok megfigyeléseit. Orvosi, az alternatív orvosi és természetgyógyászati tudásának elmélyítésére öt éve természetgyógyászati képesítést is szerzett. Több mint nyolc éve él itt a Dunakanyarban, a szentendrei Pismány hegyen. A Dunakorzó sétány elején a Bolgár utcában a Velt-Med Egészségházban dolgozik kollégáival, Prof. Dr. Török Szilveszter természetgyógyásszal, Dr. Benes Erika belgyógyász és pszichoterápiás tanácsadóval, Dr. Tasnádiné Jillig Erika shiatsu gyógyásszal, Somlai Mónika ajurvedikus gyógymasszőrrel. Magas színvonalú szolgáltatásukkal, elsősorban a megelőzésre, és öngyógyulásra helyezik a hangsúlyt.
|
Get the Flash Player to see this player.
Get the Flash Player to see this player.