Keresés
A keresés helye:

Keresendő kulcsszó: Európai Unió

Összesen 35 találat.

Oldal: 1 / 2
Tavaly május végén indult el Szentendrén a kompetencia alapú oktatást bevezető projekt öt intézményben: a Barcsay Jenő Általános Iskolában és négy tagóvodában. A program, mely az Európai Unió támogatásával, ...
... - mutatott rá Bárd Petra. Hozzátette: a probléma az, hogy ennek a szabálynak nincsen semmiféle szankciója. A jogász elmondta, hogy az Európai Unióban átlagosan 43 nap alatt történik meg az átadás. Bárd ...
3. Elindult az Európai Igazságügyi Portál
(Közélet/Pilis-Dunakanyar kistérség)
Ha röviden akarnánk definiálni az Európai Uniót, akkor a határokon átívelő együttműködés a legtömörebb megfogalmazása a huszonhét tagállamot magába tömörítő szervezetnek. Bizonyos ügyekben egységes szabályozás ...
Közel 120 millió forintból újul meg és korszerűsödik a szentendrei Református Óvoda. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló pályázatot a Szentendrei Református Egyházközség nyújtotta be és nyerte el. ...
... egyház írta alá. Az Európai Unió Püspöki Bizottságának A katolikusok felelőssége és az Európai Unió című irata 2005-ből nagyon egyszerű szavakkal jelöli ki az egyes kereszténynek a keresztény egység megvalósításának ...
... oka van annak, hogy idén indítottuk el ezt a programot: most nyílt lehetőség az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) ...
7. Városi projektötletek kerestetnek
(Közélet/Szentendre)
... eddig 5 projektjavaslatot nyújtott be az Európai Uniónak." - olvasható Dr. Dietz Ferenc gondolata a város honlapján. Akinek ötlete, javaslata lenne tehát a városvezetés felé, az június 28-ig juttathatja ...
8. HÉV helyett gyorsvasút?
(Közélet/Budakalász)
... Az Európai Unió a nagyvárosok úgynevezett elővárosi gyorsvasútjainak korszerűsítését, bővítését, átalakítását támogatja. Budapesten és az agglomerációban már a '90-es évektől szerepelnek olyan elképzelések, ...
9. Kettőről háromra
(Közélet/Pilis-Dunakanyar kistérség)
Március 28-án vesztünk egy órát, hiszen 1996-tól az Európai Unió tagállamaihoz hasonlóan március utolsó vasárnapján térünk át a nyári időszámításra. És aki a nagyonelőretervező típus, és még nem írta bele ...
Kincsek határok nélkül - ezt a címet viseli az a program, mely a szlovák-magyar kapcsolatokat hivatott ápolni. Az Európai Uniós projekt megvalósításában a visegrádi Mátyás Király Múzeum is részt vesz. ...
... meg az Európai Uniós forrásokból megvalósított építészettörténeti kiállítást is.  ...
12. Iskolagyümölcs Program indult a héten
(Közélet/Pilis-Dunakanyar kistérség)
... Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Európai Uniós támogatással.  Magyarországon kívül még 23 uniós tagállam indította el a programot. A gyerekek étkezési szokásain szeretnének változtatni, ...
13. Kaland a könyvtárban
(Kultúra/Pilis-Dunakanyar kistérség)
... Megújulás Operatív Program keretében, az Európai Unió és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával jött létre. a 8-11 éves korosztály számára: Bechstein, L.: Az elvarázsolt királykisasszony ...
14. Pest megye önálló régióvá válna
(Közélet/Pilis-Dunakanyar kistérség)
... határozattal a közgyűlés kezdeményezi, hogy a 2013-as Európai Uniós költségvetésben Pest megye már önálló régiót alkosson elszakadva a fővárostól.   Számítások szerint 2013-ig 275 milliárd forinttól ...
Befejeződött a Pannónia-telepi csapadékelvezető rendszer kiépítése, amelyre Szentendre városa a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül Európai Uniós pénzekből valósított meg. A városházán december 15-én ...
16. Tagokat toboroz az Európai Unió Ifjúsági Zenekara
(Kultúra/Pilis-Dunakanyar kistérség)
A kistérség zenei élete pezsgő, de vajon jelentkezik-e valaki az Európai Unió Ifjúsági Zenekarába (EUYO), amelyet Nagy-Britanniában alapították még 1978-ban, hogy összegyűjtsék a tagállamok legtehetségesebb ...
Sikeresen befejeződött a Visegrádi Mogyoróhegyi Erdei Művelődés Házának felújítása. Az Európai Unió által közel 56 millió forinttal támogatott fejlesztés során megújult a 20 éves főépület, akadálymentes ...
18. Milliárdos elvonás fenyegeti a tűzoltóságokat
(Közélet/Pilis-Dunakanyar kistérség)
... időben, vagy esetleg el sem tudnak indulni a mentésre. Hozzátette a jelenlegi normatíva is messze elmarad az Európai Unió tagállamaitól. A közelmúltban tért vissza Görögországból, ahol külön rendelkezésbe ...
... Európai Unió Kulturális Főváros rendezvénysorozatának programjai közt tervezik a kassai modernek bemutatását is. A jelen kiállítás nemcsak a hazai művészettörténeti kutatásokat kívánja előmozdítani, de ...
Az Európai Unió elvárása szerint a kétezer lélekszámot meghaladó településeken a szennyvízcsatornával ellátott területek aránya 100% kell, hogy legyen. Nemcsak Budakalászon nincs ez így, de ebben a városban ...
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

Még több KÖZÉLET

Szerződéses katonák kibocsátója Szentendrén
2010. július 26., hétfő
A narancs fokozatú hőségriasztás miatt rendhagyó módon nem az alakuló tér forró... Bővebben...
Ideiglenes helyen az ingyenes pomázi jogsegélyszolgálat
2010. július 26., hétfő
2010. július 27-én valamint augusztus 3-án, 15-17 óra közötti időpontban, ideiglenesen, a... Bővebben...
Elindult az Európai Igazságügyi Portál
2010. július 25., vasárnap
Ha röviden akarnánk definiálni az Európai Uniót, akkor a határokon átívelő... Bővebben...
Tűzgyújtási tilalom lépett életbe a budapesti erdőkben
2010. július 25., vasárnap
Tűzgyújtási tilalmat rendelt el a budapesti erdőkben a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal... Bővebben...
Újabb kísérlet a szúnyogok ellen (video)
2010. július 25., vasárnap
Újra felszáll a repülő a jövő héten és a melegködöt kibocsátó autó is elindul a... Bővebben...

Még több KULTÚRA

Műtárgybutik nyílt a Dumtsa utcában (video)
2010. július 27., kedd
Mit lehet kezdeni egy rossz állapodban lévő épülettel, mielőtt lebontják? Kicsit ki kell... Bővebben...
Pannon freskó (video)
2010. július 24., szombat
A Pannon freskó című előadással folytatódott a Szentendrei Teátrum programja. Az előadást... Bővebben...
"Hogyan aknázhatjuk ki költséghatékonyan az internet nyújtotta lehetőségeket?"
2010. július 22., csütörtök
Ezzel a címmel szervez információs napot a Szentendrei Kistérségi Ipartestület július... Bővebben...
Élő középkor fegyvercsörgéssel, ágyúszóval (video)
2010. július 16., péntek
Idén már huszonhatodik alkalommal elevenedett meg a középkor a visegrádi palota udvarán.... Bővebben...
Nyári kortárs műtárgybutik Szentendrén
2010. július 15., csütörtök
A szentendrei Dumtsa Jenő utca 18. alatt műtárgybutik nyílik július 18-án 18 órakor. A... Bővebben...

TV Szentendre - 7Közben 2010.07.30.



Get the Flash Player to see this player.

VKC Televízió (Budakalász) - Heti Krónika 2010.07.30.



Get the Flash Player to see this player.

Címlap