dunakorzo.info - Facebook dunakorzo.info - Twitter
Főként férfiruhákat várnak Nyomtatás E-mail
Közélet - Szentendre
2009. november 20. péntek, 13:47
VöröskeresztA november 18-ai szentendrei véradáson 129-en vettek részt, ez némileg elmarad a 150 fős tervtől – tájékoztatta portálunkat Móró Gáborné, Márta a Magyar Vöröskereszt Szentendre – Pilisvörösvár körzetének területi vezetője. De nemcsak a véradások szervezésével, lebonyolításával foglalkozik a szervezet helyi csoportja.

Három éve működik Szentendrén a Magyar Vöröskereszt utcai gondozó szolgálata Fekete Péter vezetésével. Jelenleg 50-60 személyt gondoznak. A rászorulóknak segítenek beszerezni gyógyszerüket, élelmiszersegélyt osztanak ki, de a használt ruhák is gazdára találnak. A hideg idő beköszöntével a központi ellátmányból a kistérségbe is kerül pokróc, pályázat útján az önkormányzattól kapott pénzből is gazdálkodhat a szervezet, hiszen a hajléktalanok ügyeit is intézik, legyen szó személyigazolványról, szociális járadékról vagy nyugdíjról, de a havi költségvetésükből is igyekeznek tartalékolni a téli élelmiszerosztásra.


- Sokan odafigyelnek a hajléktalanokra, hiszen működik a városban az Éjjeli menedék, vagy közismert nevén: hajléktalan szálló is. Adományokat egyeztetés után szívesen várunk. Az elérhetőség megtalálható a Dunakorzó 18-ban lévő irodában. Erre azért van szükség, mert a raktározási lehetőségeink végesek. Ha igényli a felajánló, autóval elszállítjuk az adományt. Bár akadnak felajánlások, leginkább férfiruhákra lenne szükség. Az elmúlt hátrom évben – az ellátásnak köszönhetően – nem történt tragikus esemény a városban. – zárja beszámolóját Fekete Péter, a szentendrei utcai gondozó szolgálat vezetője.

Budakalászon eddig három hajléktalanról tudtak a városban, de a közelmúltban kiderült, hogy a város melletti barlangokban több, mint tízen élnek – számolt be Parlagi Endre polgármester. Az önkormányzat azt tervezi, hogy a közeljövőben melegedőt alakítanak ki a lenfonógyári telepen.


 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Dunakanyar MA - 4. szám

Dunakanyar MA - 4. szám
KincsesHAJ
Hirdetés

Még több KÖZÉLET

Tavaszi patakparti party (video)
2011. március 30., szerda
Minden évben a víz világnapja alkalmából takarítást szerveznek a Bükkös-mentén élők,... Bővebben...
Egészségnap a Vizes Nyolcasban (video)
2011. március 29., kedd
Március utolsó szombatján előadásokkal, kiállítókkal és szűrővizsgálatokkal várták a... Bővebben...
Ismét olcsóbb lesz a gázolaj a benzinnél
2011. március 28., hétfő
Most egy picit fellélegezhetnek a dízelautósok, hiszen a rekord után két forinttal csökken a... Bővebben...
Most egy budakalászi székhelyű alapítványnak segíthetnek az Adományvonalon (video)
2011. március 28., hétfő
1990-ben Dr. Schultheisz Judit életre hívta a Gézengúz Alapítványt, mely a születési... Bővebben...
Német nemzetiségi csoport indul ősztől a budakalászi Szalonka utcai óvodában (videó)
2011. március 22., kedd
Tavaly év végén adták át Budakalász egyik legkorszerűbb intézményét a Szalonka utcai... Bővebben...

Még több KULTÚRA

„A szem a lélek tükre…” – a Skanzen Alkotónapi pályázata
2011. március 29., kedd
Április 15-ig lehet benyújtani a pályaműveket az idei Alkotónapi pályázatra, melyen 6 és 18... Bővebben...
Siklósi Szalon kiállítása a Régi Művésztelepen (video)
2011. március 21., hétfő
Új kiállítás nyílt a Szentendrei Régi Művésztelepen. Az egyik legrégebben és... Bővebben...
Magyarok Margatban - kiállítás a Képtárban (video)
2011. március 17., csütörtök
A Szíriai-Magyar Régészeti Misszió munkáját, és a margati keresztes vár történetét... Bővebben...
Farsangtemetés után itt a böjt (video)
2011. március 17., csütörtök
Vége a farsangi időszaknak, ezt mindenhol hasonlóan, de mégis kicsit másként ünnepelik. Ez... Bővebben...
Báloztak Szentendre szerelmesei (video)
2011. március 08., kedd
A Szeresd Szentendrét Egyesület idén második alkalommal rendezett bált a Városházán.... Bővebben...

Még több SPORT

Szentendrei versenyző is rajthoz áll az Országos Rallye bajnokság kezdő futamán
2011. március 28., hétfő
2011. Új év, új remények, akár ez is lehetne az idei Országos Rallye Bajnokság mottója.... Bővebben...
Izgalmakkal teli hazai meccs (video)
2011. március 16., szerda
Az idény talán legizgalmasabb meccsét játszotta hazai pályán a Szentendre KC férfi... Bővebben...
Összefoglaló a Szentendrei NKE legutóbbi mérkőzéséről (video)
2011. március 01., kedd
Korábban már olvashatták a hétvégi Nagykanizsa elleni kézilabda mérkőzés... Bővebben...
Szentendrei NKE Nagykanizsai Izzó SE 36-30
2011. február 27., vasárnap
Nehezen indult, de szép végjáttékal fejeztődött ma délután a Szentendrei NKE Nagykanizsa... Bővebben...
Pontgyűjtő akció kezdődik hamarosan a Vizes Nyolcasban
2011. február 17., csütörtök
Egyre többen veszik igénybe a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont szolgáltatásait, és... Bővebben...

TV Szentendre - 7Közben 2012. 01. 06.



Get the Flash Player to see this player.

VKC Televízió (Budakalász) - Heti Krónika 2011.01.28.



Get the Flash Player to see this player.