dunakorzo.info - Facebook dunakorzo.info - Twitter
Szombattól a megújult buszvégállomásról utazhatunk a Dunakanyarba Nyomtatás E-mail
Közélet - Pilis-Dunakanyar kistérség
2010. augusztus 26. csütörtök, 07:14

Újpest VároskapuAugusztus 28-tól kellemesebb körülmények között várhatnak buszukra az Újpest-Központból Szentendrére igyekvő utasok . A tömegközlekedők kedvét és kényelmét keresve felújítási munkálatokat hajtottak végre a végállomáson. A várakozás hosszas, reményvesztett pillanatai ezennel véget is érnek, ugyanis elektronikus tájékoztató táblák és hangosbemondó adja majd tudtul, hogy igenis van remény, illetve hogy belefér-e még egy kávé vagy egy cigaretta a várakozási időbe.  A táblák az indulási időn kívül a busz vonalszámát és az induló kocsiállás számát egyaránt jelzik majd.

A megállóban bőrig ázni sem kell többé, hiszen a peron fedett, a metrókijáratnál elhelyezett biciklitartókhoz hasonlóan. Szombat reggel tehát kellemes meglepetésre számíthatnak az Újpest-Városkapu és a a Dunakanyar között Szentendre felől buszozó utasok, illetve még akár arra a nem várt, igen ellentmondó felismerésre is eljuthatnak, hogy buszvárás nem feltétlenül utálatos foglalatosság.

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Dunakanyar MA - 4. szám

Dunakanyar MA - 4. szám
KincsesHAJ
Hirdetés

Még több KÖZÉLET

Tavaszi patakparti party (video)
2011. március 30., szerda
Minden évben a víz világnapja alkalmából takarítást szerveznek a Bükkös-mentén élők,... Bővebben...
Egészségnap a Vizes Nyolcasban (video)
2011. március 29., kedd
Március utolsó szombatján előadásokkal, kiállítókkal és szűrővizsgálatokkal várták a... Bővebben...
Ismét olcsóbb lesz a gázolaj a benzinnél
2011. március 28., hétfő
Most egy picit fellélegezhetnek a dízelautósok, hiszen a rekord után két forinttal csökken a... Bővebben...
Most egy budakalászi székhelyű alapítványnak segíthetnek az Adományvonalon (video)
2011. március 28., hétfő
1990-ben Dr. Schultheisz Judit életre hívta a Gézengúz Alapítványt, mely a születési... Bővebben...
Német nemzetiségi csoport indul ősztől a budakalászi Szalonka utcai óvodában (videó)
2011. március 22., kedd
Tavaly év végén adták át Budakalász egyik legkorszerűbb intézményét a Szalonka utcai... Bővebben...

Még több KULTÚRA

„A szem a lélek tükre…” – a Skanzen Alkotónapi pályázata
2011. március 29., kedd
Április 15-ig lehet benyújtani a pályaműveket az idei Alkotónapi pályázatra, melyen 6 és 18... Bővebben...
Siklósi Szalon kiállítása a Régi Művésztelepen (video)
2011. március 21., hétfő
Új kiállítás nyílt a Szentendrei Régi Művésztelepen. Az egyik legrégebben és... Bővebben...
Magyarok Margatban - kiállítás a Képtárban (video)
2011. március 17., csütörtök
A Szíriai-Magyar Régészeti Misszió munkáját, és a margati keresztes vár történetét... Bővebben...
Farsangtemetés után itt a böjt (video)
2011. március 17., csütörtök
Vége a farsangi időszaknak, ezt mindenhol hasonlóan, de mégis kicsit másként ünnepelik. Ez... Bővebben...
Báloztak Szentendre szerelmesei (video)
2011. március 08., kedd
A Szeresd Szentendrét Egyesület idén második alkalommal rendezett bált a Városházán.... Bővebben...

Még több SPORT

Szentendrei versenyző is rajthoz áll az Országos Rallye bajnokság kezdő futamán
2011. március 28., hétfő
2011. Új év, új remények, akár ez is lehetne az idei Országos Rallye Bajnokság mottója.... Bővebben...
Izgalmakkal teli hazai meccs (video)
2011. március 16., szerda
Az idény talán legizgalmasabb meccsét játszotta hazai pályán a Szentendre KC férfi... Bővebben...
Összefoglaló a Szentendrei NKE legutóbbi mérkőzéséről (video)
2011. március 01., kedd
Korábban már olvashatták a hétvégi Nagykanizsa elleni kézilabda mérkőzés... Bővebben...
Szentendrei NKE Nagykanizsai Izzó SE 36-30
2011. február 27., vasárnap
Nehezen indult, de szép végjáttékal fejeztődött ma délután a Szentendrei NKE Nagykanizsa... Bővebben...
Pontgyűjtő akció kezdődik hamarosan a Vizes Nyolcasban
2011. február 17., csütörtök
Egyre többen veszik igénybe a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont szolgáltatásait, és... Bővebben...

TV Szentendre - 7Közben 2012. 01. 06.



Get the Flash Player to see this player.

VKC Televízió (Budakalász) - Heti Krónika 2011.01.28.



Get the Flash Player to see this player.