dunakorzo.info - Facebook dunakorzo.info - Twitter
Közlemény a kistérség árvízi védekezéséről Nyomtatás E-mail
Közélet - Pilis-Dunakanyar kistérség
2010. június 07. hétfő, 20:08
Közlemény a kistérségi árvízi védekezésérőlSzentendrén 60 diák segíti a védekezési munkákat a tűzoltók irányításával. Egy lakóház védelme folyik jelenleg a Bükkös parton, mert az udvarán három buzgár keletkezett. A Fürdő utcai zsilipnél épített ellennyomó medence működése állandó ellenőrzéssel és szivattyúzással történik. A Pap-sziget területe elöntésre került. A kerékpárút egy része víz alá került, a közlekedés veszélyes, melyre tábla figyelmeztet. A Duna vízállása 16 órakor 717 cm, a szervezetten és szakszerűen végzett védekezés elérte célját, a védművek megfelelően biztosítják a város védelmét.



Kisorosziban a védekezés szervezetten folyik. A települést a Duna körülzárta, az első védelmi vonalat a víz átlépte. A második védelmi vonal 2 km hosszan megfogja a tetőző vízállást.

Leányfaluban a 11. sz. út védelme érdekében tett intézkedések, védekezési munkálatok befejeződtek. Szentendre és Visegrád között a 11. sz. főút járható. A fakadó vizeket tudják kezelni.

Szigetmonostor 40 fővel védekezik, egy helyen átlépett a víz a gáton, emiatt a vízmű területe (1300 ha) elöntésre került.

Pócsmegyer mindkét Duna ágon védekezik 8 km hosszan, 150 fő vesz részt a védekezési munkákban.

Tahitótfaluban 30 fővel lokalizálják a fakadó vizeket, szivárgásokat.

Visegrádon 20 fő és 4 településről érkezett önkéntes tűzoltók vesznek részt a védekezésben. A Duna a 11. sz. főút útburkolatának széléig ér.

Dunabogdányban 11 német tűzoltó Leutenbachból, teljes technikai felszereléssel segíti a védekezést, 13 szivattyút működtetnek, 60 ha mezőgazdasági terület került elöntésre.

dr. Dietz Ferenc
polgármester
a Helyi Védelmi Bizottság Elnöke
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Dunakanyar MA - 4. szám

Dunakanyar MA - 4. szám
KincsesHAJ
Hirdetés

Még több KÖZÉLET

Tavaszi patakparti party (video)
2011. március 30., szerda
Minden évben a víz világnapja alkalmából takarítást szerveznek a Bükkös-mentén élők,... Bővebben...
Egészségnap a Vizes Nyolcasban (video)
2011. március 29., kedd
Március utolsó szombatján előadásokkal, kiállítókkal és szűrővizsgálatokkal várták a... Bővebben...
Ismét olcsóbb lesz a gázolaj a benzinnél
2011. március 28., hétfő
Most egy picit fellélegezhetnek a dízelautósok, hiszen a rekord után két forinttal csökken a... Bővebben...
Most egy budakalászi székhelyű alapítványnak segíthetnek az Adományvonalon (video)
2011. március 28., hétfő
1990-ben Dr. Schultheisz Judit életre hívta a Gézengúz Alapítványt, mely a születési... Bővebben...
Német nemzetiségi csoport indul ősztől a budakalászi Szalonka utcai óvodában (videó)
2011. március 22., kedd
Tavaly év végén adták át Budakalász egyik legkorszerűbb intézményét a Szalonka utcai... Bővebben...

Még több KULTÚRA

„A szem a lélek tükre…” – a Skanzen Alkotónapi pályázata
2011. március 29., kedd
Április 15-ig lehet benyújtani a pályaműveket az idei Alkotónapi pályázatra, melyen 6 és 18... Bővebben...
Siklósi Szalon kiállítása a Régi Művésztelepen (video)
2011. március 21., hétfő
Új kiállítás nyílt a Szentendrei Régi Művésztelepen. Az egyik legrégebben és... Bővebben...
Magyarok Margatban - kiállítás a Képtárban (video)
2011. március 17., csütörtök
A Szíriai-Magyar Régészeti Misszió munkáját, és a margati keresztes vár történetét... Bővebben...
Farsangtemetés után itt a böjt (video)
2011. március 17., csütörtök
Vége a farsangi időszaknak, ezt mindenhol hasonlóan, de mégis kicsit másként ünnepelik. Ez... Bővebben...
Báloztak Szentendre szerelmesei (video)
2011. március 08., kedd
A Szeresd Szentendrét Egyesület idén második alkalommal rendezett bált a Városházán.... Bővebben...

Még több SPORT

Szentendrei versenyző is rajthoz áll az Országos Rallye bajnokság kezdő futamán
2011. március 28., hétfő
2011. Új év, új remények, akár ez is lehetne az idei Országos Rallye Bajnokság mottója.... Bővebben...
Izgalmakkal teli hazai meccs (video)
2011. március 16., szerda
Az idény talán legizgalmasabb meccsét játszotta hazai pályán a Szentendre KC férfi... Bővebben...
Összefoglaló a Szentendrei NKE legutóbbi mérkőzéséről (video)
2011. március 01., kedd
Korábban már olvashatták a hétvégi Nagykanizsa elleni kézilabda mérkőzés... Bővebben...
Szentendrei NKE Nagykanizsai Izzó SE 36-30
2011. február 27., vasárnap
Nehezen indult, de szép végjáttékal fejeztődött ma délután a Szentendrei NKE Nagykanizsa... Bővebben...
Pontgyűjtő akció kezdődik hamarosan a Vizes Nyolcasban
2011. február 17., csütörtök
Egyre többen veszik igénybe a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont szolgáltatásait, és... Bővebben...

TV Szentendre - 7Közben 2012. 01. 06.



Get the Flash Player to see this player.

VKC Televízió (Budakalász) - Heti Krónika 2011.01.28.



Get the Flash Player to see this player.