dunakorzo.info - Facebook dunakorzo.info - Twitter
Új jegyzője van Kisoroszinak Nyomtatás E-mail
Közélet - Kisoroszi
Írta: Huszár Diána   
2011. február 25. péntek, 14:33
Dr. Kosztarab IbolyaTavaly év végén közös megegyezéssel távozott Dr. Hunyadkürti Szilvia jegyző a kisoroszi Polgármesteri Hivatalból. A képviselőtestület pályázatot írt ki, melyet egy tahitótfalusi hölgy, Dr. Kosztarab Ibolya nyert el a képviselőtestület egyhangú támogatásával, pozícióját a hónap eleje óta tölti be.
Szentendrén a Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett, majd a Pázmány jogi karán végzett 2004-ben. A megújult Kisoroszi Hírmondóban ír arról, hogy miért pályázott a szigetcsúcsi település hivatalának vezetésére.
Miután 2010-ben sikeres jogi szakvizsgát tettem arra gondoltam, hogy olyan munkahelyet keressek, ahol ezeket az ismereteket, kamatoztatni tudom. Ezért pályáztam meg a Kisoroszi jegyzői állást, amit nagy örömömre egyhangú képviselői támogatással el is nyertem. Kisoroszihoz sok szép emlék fűz, mivel a Szigetcsúcsnál ünnepeltem a 25. születésnapomat és ebben a községben próbáltam ki először a lovaglást. A Duna Ünnepen is részt vettem, több alkalommal és boldog vagyok, hogy ezután segíthetek a szervezésében is. Remélem, hogy ennek a gyönyörű településnek a lakói szívélyesen fogadnak és elégedettek lesznek a munkámmal.
 

Hozzászólások 

 
#3 2011-04-19 13:44
Egy jellemtelen, gonosz, szemétláda, semmire kellő, embertelen nőőő!!!
Idézet
 
 
#2 2011-03-24 11:54
Fúúúújjjjjj!!!! !!!!!!!!!!!!!!! !!!! [Cenzúrázva]
Idézet
 
 
#1 2011-03-23 15:45
HAYGJAD MÁN AZ ÚJ JEGYZŐT, SZART SEM ÉR!!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Dunakanyar MA - 4. szám

Dunakanyar MA - 4. szám
KincsesHAJ
Hirdetés

Még több KÖZÉLET

Tavaszi patakparti party (video)
2011. március 30., szerda
Minden évben a víz világnapja alkalmából takarítást szerveznek a Bükkös-mentén élők,... Bővebben...
Egészségnap a Vizes Nyolcasban (video)
2011. március 29., kedd
Március utolsó szombatján előadásokkal, kiállítókkal és szűrővizsgálatokkal várták a... Bővebben...
Ismét olcsóbb lesz a gázolaj a benzinnél
2011. március 28., hétfő
Most egy picit fellélegezhetnek a dízelautósok, hiszen a rekord után két forinttal csökken a... Bővebben...
Most egy budakalászi székhelyű alapítványnak segíthetnek az Adományvonalon (video)
2011. március 28., hétfő
1990-ben Dr. Schultheisz Judit életre hívta a Gézengúz Alapítványt, mely a születési... Bővebben...
Német nemzetiségi csoport indul ősztől a budakalászi Szalonka utcai óvodában (videó)
2011. március 22., kedd
Tavaly év végén adták át Budakalász egyik legkorszerűbb intézményét a Szalonka utcai... Bővebben...

Még több KULTÚRA

„A szem a lélek tükre…” – a Skanzen Alkotónapi pályázata
2011. március 29., kedd
Április 15-ig lehet benyújtani a pályaműveket az idei Alkotónapi pályázatra, melyen 6 és 18... Bővebben...
Siklósi Szalon kiállítása a Régi Művésztelepen (video)
2011. március 21., hétfő
Új kiállítás nyílt a Szentendrei Régi Művésztelepen. Az egyik legrégebben és... Bővebben...
Magyarok Margatban - kiállítás a Képtárban (video)
2011. március 17., csütörtök
A Szíriai-Magyar Régészeti Misszió munkáját, és a margati keresztes vár történetét... Bővebben...
Farsangtemetés után itt a böjt (video)
2011. március 17., csütörtök
Vége a farsangi időszaknak, ezt mindenhol hasonlóan, de mégis kicsit másként ünnepelik. Ez... Bővebben...
Báloztak Szentendre szerelmesei (video)
2011. március 08., kedd
A Szeresd Szentendrét Egyesület idén második alkalommal rendezett bált a Városházán.... Bővebben...

Még több SPORT

Szentendrei versenyző is rajthoz áll az Országos Rallye bajnokság kezdő futamán
2011. március 28., hétfő
2011. Új év, új remények, akár ez is lehetne az idei Országos Rallye Bajnokság mottója.... Bővebben...
Izgalmakkal teli hazai meccs (video)
2011. március 16., szerda
Az idény talán legizgalmasabb meccsét játszotta hazai pályán a Szentendre KC férfi... Bővebben...
Összefoglaló a Szentendrei NKE legutóbbi mérkőzéséről (video)
2011. március 01., kedd
Korábban már olvashatták a hétvégi Nagykanizsa elleni kézilabda mérkőzés... Bővebben...
Szentendrei NKE Nagykanizsai Izzó SE 36-30
2011. február 27., vasárnap
Nehezen indult, de szép végjáttékal fejeztődött ma délután a Szentendrei NKE Nagykanizsa... Bővebben...
Pontgyűjtő akció kezdődik hamarosan a Vizes Nyolcasban
2011. február 17., csütörtök
Egyre többen veszik igénybe a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont szolgáltatásait, és... Bővebben...

TV Szentendre - 7Közben 2012. 01. 06.



Get the Flash Player to see this player.

VKC Televízió (Budakalász) - Heti Krónika 2011.01.28.



Get the Flash Player to see this player.