dunakorzo.info - Facebook dunakorzo.info - Twitter
Mészáros Dezső szobrának felállításához kérnek segítséget Dunabogdányban Nyomtatás E-mail
Közélet - Dunabogdány
Írta: Huszár Diána   
2010. augusztus 04. szerda, 09:46
Mészáros Dezső szoboravatáshoz kér segítséget DunabogdányA Dunabogdányi Németekért Közalapítvány támogatást kér Mészáros Dezső „Az áldozatok emlékére" c. szobra felállításához. Mészáros Dezső szobrászművészt Dunabogdányban sokan ismerték, szerették. Szinte az egész élete, munkássága a falu melletti Áprily-völgyhöz kötődik. Itt faragta ezt a nagyméretű mészkő szobrot is a '90-es évek elején. Bogdányban való felállítása már a szobor elkészülte után felmerült, de a megvalósításra a Mester életében már nem kerülhetett sor.
Mészáros Dezső jelentős alkotásaiból Szentendrén a 11-es út mellett még a művész életében szoborparkot hoztak létre. Úgy gondoljuk, hogy Dezső bácsi alkotói pályájának legnagyobb méretű - többek szerint legfontosabb - alkotásának Bogdányban a helye. Ez a szobor egyszerre utal az őslakosság törökdúlás közepette a fennmaradásáért, valamint a betelepített svábság újhaza teremtéséért folytatott küzdelmeire, a már együtt átélt történelmi viharok elviselésére, s ezek immár közös áldozataira.
Ez a rangos képzőművészeti alkotás méltó elhelyezésével újabb tanújelét adnák az itt élők és a települést szeretők igényüknek a kultúra érétkeinek közös megteremtésére. Elkötelezettségüket a közös múlt emlékeinek megőrzésére olyan modern műalkotással, amely a jövendő nemzedékek számára is bizonnyal értékkel bír majd.
A szobor felállítása egyben nagyszerű alkalom arra, hogy Dunabogdány központjának megjelenése mindannyiunk számára megszépüljön. A falu egyik leginkább szem előtt lévő része a Posta melletti sarok, szemben a Polgármesteri Hivatallal, ahol a Takarékszövetkezethez, a Him Pékséghez járunk. Ma jellegtelen, rendezetlen terület ez, nem lehetünk rá büszkék. Ezen a helyen a szoborral a középpontjában egy padokkal ellátott szép közösségi teret tudunk kialakítani.
Kérjük tehát, hogy lehetőségeikhez képest adományaikkal is támogassák a szobor felállítását. Számítunk mindenkire, aki fontosnak tartja a bevezetőben leírt célokat, de azokra is akiket más szempontok késztetnek egy közösségi cél támogatására. Legyenek állandó vagy nyaraló lakói településünknek, vagy éppen alkalmi látogatói falunk természeti, kulturális vagy egyéb, például kulináris értékeinek. Természetesen nem csak magánszemélyek, hanem gazdasági társaságok támogatására is számítunk. Támogatóink között tudhatjuk Dunabogdány Község Önkormányzatát, a Német Kisebbségi Önkormányzatát, valamint a FAKULT Egyesületet.
Előre is köszönve részvételüket e közadakozási akcióban, befizetéseiket az alábbiak szerint tehetik meg: Dunakanyar Takarékszövetkezet, számlaszám: 64700014-10001985, valamint aktivistáinknál, akik kötelezően nyugtát adnak az átvett összegről. Mivel befizetésükkel közhasznú alapítványi célt támogatnak, nevüket és adóazonosító számukat feltüntetve adókedvezményre jogosultak.

Forrás: Dunabogdányi Németekért Közalapítvány

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Dunakanyar MA - 4. szám

Dunakanyar MA - 4. szám
KincsesHAJ
Hirdetés

Még több KÖZÉLET

Tavaszi patakparti party (video)
2011. március 30., szerda
Minden évben a víz világnapja alkalmából takarítást szerveznek a Bükkös-mentén élők,... Bővebben...
Egészségnap a Vizes Nyolcasban (video)
2011. március 29., kedd
Március utolsó szombatján előadásokkal, kiállítókkal és szűrővizsgálatokkal várták a... Bővebben...
Ismét olcsóbb lesz a gázolaj a benzinnél
2011. március 28., hétfő
Most egy picit fellélegezhetnek a dízelautósok, hiszen a rekord után két forinttal csökken a... Bővebben...
Most egy budakalászi székhelyű alapítványnak segíthetnek az Adományvonalon (video)
2011. március 28., hétfő
1990-ben Dr. Schultheisz Judit életre hívta a Gézengúz Alapítványt, mely a születési... Bővebben...
Német nemzetiségi csoport indul ősztől a budakalászi Szalonka utcai óvodában (videó)
2011. március 22., kedd
Tavaly év végén adták át Budakalász egyik legkorszerűbb intézményét a Szalonka utcai... Bővebben...

Még több KULTÚRA

„A szem a lélek tükre…” – a Skanzen Alkotónapi pályázata
2011. március 29., kedd
Április 15-ig lehet benyújtani a pályaműveket az idei Alkotónapi pályázatra, melyen 6 és 18... Bővebben...
Siklósi Szalon kiállítása a Régi Művésztelepen (video)
2011. március 21., hétfő
Új kiállítás nyílt a Szentendrei Régi Művésztelepen. Az egyik legrégebben és... Bővebben...
Magyarok Margatban - kiállítás a Képtárban (video)
2011. március 17., csütörtök
A Szíriai-Magyar Régészeti Misszió munkáját, és a margati keresztes vár történetét... Bővebben...
Farsangtemetés után itt a böjt (video)
2011. március 17., csütörtök
Vége a farsangi időszaknak, ezt mindenhol hasonlóan, de mégis kicsit másként ünnepelik. Ez... Bővebben...
Báloztak Szentendre szerelmesei (video)
2011. március 08., kedd
A Szeresd Szentendrét Egyesület idén második alkalommal rendezett bált a Városházán.... Bővebben...

Még több SPORT

Szentendrei versenyző is rajthoz áll az Országos Rallye bajnokság kezdő futamán
2011. március 28., hétfő
2011. Új év, új remények, akár ez is lehetne az idei Országos Rallye Bajnokság mottója.... Bővebben...
Izgalmakkal teli hazai meccs (video)
2011. március 16., szerda
Az idény talán legizgalmasabb meccsét játszotta hazai pályán a Szentendre KC férfi... Bővebben...
Összefoglaló a Szentendrei NKE legutóbbi mérkőzéséről (video)
2011. március 01., kedd
Korábban már olvashatták a hétvégi Nagykanizsa elleni kézilabda mérkőzés... Bővebben...
Szentendrei NKE Nagykanizsai Izzó SE 36-30
2011. február 27., vasárnap
Nehezen indult, de szép végjáttékal fejeztődött ma délután a Szentendrei NKE Nagykanizsa... Bővebben...
Pontgyűjtő akció kezdődik hamarosan a Vizes Nyolcasban
2011. február 17., csütörtök
Egyre többen veszik igénybe a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont szolgáltatásait, és... Bővebben...

TV Szentendre - 7Közben 2012. 01. 06.



Get the Flash Player to see this player.

VKC Televízió (Budakalász) - Heti Krónika 2011.01.28.



Get the Flash Player to see this player.