Az elmúlt hónapok Budakalász várossá válásáról voltak hangosak, a hivatalos ünnepségen a jelenlegi polgármester Parlagi Endre, Budakalászért Emlékérmet adott át a város eddigi vezetőinek. Köztük dr. Vámos Attilának, aki 1990-1992-ig volt, akkor még  falu első embere.

„volt egy jó egészségtelen bizonytalanság az egészben"

1990-92-ig pontosan kettő év és három napig voltam polgármester, ezek mondjuk úgy a nagy fellendülés, a lelki fellendülés évei voltak, amikor mindenféle kezdeményezés volt lakosság részéről, lakosságon kívüliek részéről. Mindenki szeretett volna valamit megoldani, ami az elmúlt évtizedekben nem oldódott meg. Itt volt az első nagy kérdés a földkérdés. Mindenki szerette volna a saját régi földjét visszakapni.
Az első probléma ott kezdődött, hogy mikor én polgármester lettem mindenki jött, hogy neki itt volt telke, ott volt telke, de akkor még földtörvény nem volt, ami aztán kárpótlási törvény néven született meg. Volt olyan probléma, hogy az egyiknek a telke pont itt van, ahol épp beszélgetünk, és a Faluház már akkor is a Lenfonógyárhoz tartozott. Volt akinek a telke a Omszki tó helyén volt. A szerbeknek voltak ott zöldséges földjeik, abból kavicsbányát csináltak, ezeket nyilván természetben nem lehetett visszaadni. Nagy zűrzavar volt a hatáskör kérdésében is, hogy tulajdonképpen kihez, milyen jogok és kötelezettségek tartoznak. Erre aztán jött egy joli joker törvény az átmeneti törvény, ami ilyen univerzál megoldásokat mondott, hogy amire van új törvény, azt aszerint kell intézni, amire nincs új törvény ott a polgármester csinálja azt, amit a tanácselnök csinált volna, a jegyző csinálja azt, amit a titkár csinált volna. Szóval volt egy jó egészségtelen bizonytalanság az egészben.

Nagy kérdés volt már akkor is az M0 kérdés, ami hát ma már annyit ment előre, hogy megvan a Megyeri híd. Na most ehhez tudni kell, hogy M0 nyomvonal tervet, már a Karsai Miklós tanácselnök úr rendelt. Az éppen úgy jött ki, hogy ő rendelte meg és az én időszakomba érkezett meg. Azon egy nagyon jó lejáró terv volt, ami azért volt főleg nagyon jó, mert szinte semmit nem kellet lerombolni. A Duna parti telkek között is ügyesen átcsúszott, ahol éppen nem volt ház, és itt az Omszk park terültén is olyan helyen volt a lejáró, ahol nem kellett volna rombolni. Akkor jelentettünk meg a Kalász újságban egy kis cikket, hogy tulajdonképpen Attila idejében kellett volna az M0-t megépíteni, mert akkor itt teljesen lakatlan terület volt, és úgy vihették volna a mérnökök a nyomvonalat, ahogy tetszik. Gerstenkorn Bélának van erre egy nagyon kedves rajza, ami aztán még ismételve is megjelent valamelyik címlapon mostanában. Hát ez azóta is húzódik. Kinek, miért jó, miért nem jó, hát ebbe most ne menjünk bele ez nagyon messze vezet.

Nagy téma volt a gázkérdés, bár az tulajdonképp akkor már pergett, mondjuk úgy, hogy magyar viszonyoknak megfelelően. Igaz, hogy aztán voltak, akik beugrasztották a lakosságot, igaz, hogy csak jövő nyárra van ígérve a lakásba bevezetés, de már meglesz az előbb, adják el ősszel a tüzelőt, és akkor aztán jöttek az én nyakamra, hogy ők már eladták a tüzelőt, mit csináljanak? Hát most mit lehet mondani?

Na akkor volt a nagy árvíz is, '91-es árvíz. Itt volt egy terménykereskedés, nem tudom most megvan-e, a Vasút sornak az alsó részén. Ott volt a legalacsonyabb a töltés, mert oda kellett hordani a homokzsákokat. Azt emberei erővel kellet hordani, mert a töltés mellet nem volt annyi hely hogy el lehetett volna dömperrel menni. A töltésre nem volt célszerű rámenni dömperrel, mert hát esetleg berogyott volna valahol. De aztán sikerült néhány arasszal megoldani. Én akkor szabadságon voltam, nem is tudtam az egészről semmit, valamikor délután, alighogy megérkeztem, odajött egy polgár a lakásomra, felteszi a lábát a kerítésre, hogy azonnal kapcsoljam neki vissza az áramot. Mondom, hát hol? Mert őneki megdöglik a disznaja a mélyhűtőben. Hát mondom, ha már mélyhűtőben van az megdöglött. De még meg is büdösödik. Hát mondom, a disznó úgyis büdös. Kérdezem hol lakik? Hát ő a Duna parton lakik és az víz alatt van. Hát mondom, azt a kapcsolót nem én kapcsolgatom. Ha maga ott lakik, akkor tudnia kell, hogy mikor a töltésen kívül azon a kis úton ami megy le a Duna partra, ott már bokáig ér a víz, akkor jön egy kis fehér mikrobusz, amire rá van írva, hogy elektromos művek, az ottan keresztül gázol a vízen, és a parton lekapcsolják a villanyt. Mondom a budakalászi polgármester biztos fene nagy úr, de azért nem akkora, hogy az ELMŰ-nek megparancsolja, hogy a Dunára kapcsolják rá a 380-at. Különben is ő lenne az első, akit ottan megráz a mennydörgős ménkű.

Ahogy én tudom a Faluháznak sem volt olyan egyszerű története, hogyan sikerült önkormányzati tulajdonba juttatni?

„bolond ez a polgármester, hát ez azt hiszi, hogy a kilencvenes években egy magántulajdont lehet államosítani."

Igen, volt egy szépséghiba ez az épület nem a falué volt. Nem az önkormányzaté volt, ez a Lenfonógyáré volt és és a Lenfonógyár akkor már a '89-es társasági törvény alapján, átalakult állami vállalatból részvénytársasággá. Tehát egyszerűbb fogalmazásban magántulajdon volt. Akkor jöttek hozzám a bús somfiak, hogy írjak levelet a köztársasági megbízottnak vagy a országgyűlési képviselőnek, vagy a perzsa sahnak, már nem is tudom kiket soroltak fel, hogy ajándékozza oda azt a Kultúrházat a falunak mert a falu mindig is itt tartotta a nagyrendezvényeket. Ez egy jó csapda helyzet volt, mert ha azt mondom, hogy nem írok, akkor, azt mondják, hogy bolond ez a polgármester, le kéne ülni körmölni egy levelet akár kézzel is ha írógépe nincs és szerezhetne egy kultúrházat a falunak. Na most ha meg megírom ezt a levelet, akkor a köztársasági megbízott mondja, hogy bolond ez a polgármester, hát ez azt hiszi, hogy a kilencvenes években egy magántulajdont lehet államosítani. Úgyhogy ebből a csapda helyzetből végül is az volt a kiút, hogy megvettük 15 millióért szép csöndben, sportpályákkal együtt. Most ne tessék mai relációkban gondolkodni, ma a 15 millió nem egy nagy ügy. És hát aztán erre jött néhány év múlva a Túri Attila - féle mai korszerű épület. Jó, hogy van. Kislányom is itt tanult meg teniszezni ezen a sportpályán, másik kislányomnak itt volt a lakodalma, úgyhogy rossznyelvek mondhatják, hogy biztos azért támogattam, hogy megvegyük.

Mikor költözött Budakalászra?

Ez a Pistinek meg a Bencének köszönhető, a Pisti meg a Bence egy jól együttműködő betörő páros volt, akik elkötötték a régi kocsimat pesten, a régi Wartburgot, nem azt ami most van, az még csak 36 éves ez a régi volt. Na az autót visszaszereztem, de aztán eldöntöttem hogy valami olyan helyre költözök, ahol nem az utcán kell tartatni a kocsit, ahol mindenféle kóbor ember beleülhet, és elhajthat vele, hanem ahol legalább be lehet lökni az udvarra. Sokfele kerestem helyet, akkor jutottam el egy barátom és munkatársamhoz, ő itt született Budakalászon. Meglátogattam egyszer, és arra gondoltam, hogy ezt a helyet pont a jó isten is nekem teremtette, na most, hogy minden tökéletes legyen, amikor én ide jöttem akkor pontosan virágzott a cseresznye. Virágzott a híres szent István telepi cseresznyefasor a Széchenyi utcában. Ennek az utcának csodálatos fekvése van, mert ez kelet-nyugati irányba megy, tehát a kelő nap is és a nyugvó nap is gyönyörűen végigvilágítja.

Ez a kép is ilyen világításban készült. Ez a kislány, aki rajta van ez már a harmadik lányom, ő már itt született Budakalászon. Ez a kép egyébként, azt mondták, hogy jóval az én távozásom után is még ki volt téve a Polgármesteri Hivatalban, lehet, hogy most is kint van. Én nem tudom elég rég nem voltam ott a belső termekben, lehet, hogy még most is megvan. Ez volt a nagy varázsige, meglátni és megszeretni, ez egy perc műve volt. Sikerült kialkudni, saját kezűleg összehoztam egy házat szabadidőmben, fölfalaztam, kifaragtam a tetőt, és '79-ben beköltöztünk.

Mi a véleménye a várossá válásról?

Most mint mondjk én, aki Európa három legszebb fővárosának egyikéből költöztem ide. Nekem telefonos, gázos csatornás, fővárosi lakásom volt. Tehát mondjuk nem voltam csőlakó, nem voltam albérletben, én onnan jöttem ide, hogy itt nyugodt, csendes, falusi biztonságos környezetben éljek. Jó tudom, vannak emberek, akik ha elmennek kempingezni, a komának kint van a, - hogy hívják ezt a lavórt-  parabola antenna, kint van a tetőn. Mert őneki a parabola antenna kell a kempingbe is, meg a gázfőző is, kell a kempingbe is. Az, hogy sört kapjon öt méterre a sátortól az is kell neki a kempingbe, még tán az is jólesik neki, hogy ott ordítoznak összevissza a sátor előtt, ugyanúgy, mint a nagykörúton odahaza. Hát ez nem kikapcsolódás. Én azért jöttem ide, mert itt egy jó kellemes kertvárosi hangulat volt. Mondjuk én nem igénylem, hogy bevezessék a villamost a Széchenyi utcába.
Kellett volna egy ilyen két oldalas valami, tetszik tudni, az hogy szokott lenni döntések előtt, kiteszek két A/4-est magam elé és felvázolom a két kérdés előnyeit, hátrányait. Falu maradjon, város legyen? Akkor az egyik papírra felírom, hogyha falu akkor az előnye mi, ha város, akkor az előnye mi, és akkor összehasonlítom. Én őszintén szólva nem nagyon tudom, hogy mi lesz, ettól nem lesz a családi házakból felhőkarcoló, klinikánk se lesz húsz féle szakrendelővel, gimnáziumunk, egyetemünk se.

Vissza tud emlékezni, hogyan és mikor kapcsolódott be a közéletbe?

„akkor még itt nagy békesség volt, mindenki együtt volt."

1988. augusztus 20-án a Baráti Kör felállított egy emlékkövet Szent István halálának a 800. évfordulójára, de ez nem ment olyan egyszerűen. Épp sétáltam a templom előtt, és amikor ott sétálok látom, hogy Harcsa Lajos, Víg Zoltán, Sándor atya, - nem akit mi ismerünk, hanem a Horváth Sándor atya az idősebb Sándor atya,- egy Szent István szobrot próbálgatnak felállítani erre a kőre.

Ez egyébként a budakalászi híres mészkőbányából való kő- és az úgy egész jól néz ott ki, na hát két hibája volt csak a szobornak. Egyik az, hogy fafaragás volt, tehát az nem igazán időjárásálló, nem igazán szabadba való. Akkor merült fel az ötlet, hogy  ez fából faragott szobor, viszonylag kicsi szobor, hát miért ne szerezzünk egy nagyobb bronz szobrot? Vannak szobrászművészek az országban, meg kell valakit bízni. Akkor megkerestük Somogyi József Kossuth díjas szobrászművészt, akkor még élt, szegény már nem él, sokan nem élnek már abból az időből.

Ő elvállalta. Megcsinálja, megfaragja, kiönteti, fölállítatja, kész, nekünk, csak ünnepelni kell, ötszázezer forint. Na hát akkor  pislogtunk egymásra, félmillió forint, akkor nem egy havi fizetés volt jobb családokban hanem az egy vagyon volt. Akkor alakult egy szoborbizottság, a Harcsa Lajos, az öreg Víg Zoli bácsi ő se él már szegény, Horváth Sándor atya. A többiek azok szinte majdnem mindenki a Szent István telepi egyházközségi képviselő testület tagjai voltak, összesen tizenketten voltunk, és hát akkor az volt a feladat, hogy az a 12 ember összekalapozza a félmillió forintot. Ehhez hozzájárult a Lenfonógyár, hozzájárult a Tanács, akkor még ugye a Karsai Miklóssal. A  legnagyobb részt, azt viszont a szent istván telepi lakosok adták össze. Az egy nagyon megható dolog volt. Hogy mondjuk a számokat, átlagosan 300 Ft-ot adtak, de volt egy kiskeresetű munkás ember, aki 5000 Ft-ot adott, de azt mondta, hogy őt ne írjuk ki a listára mert inkognitóba kíván maradni, ezt nem azért adta, hogy dicsekedjen. Nagyon sokan azt mondták, hát ezt már régen meg kellett volna csinálni, ha ez már Szent István telep, akkor legyen egy Szent István szobor. Na talán még a legaranyosabb volt, az egyik családnál ahol, most is négy generáció él együtt, gyerek, nagyszülő szülő, dédszülő. Az akkori dédszülő, már nem él, és nem is élt soha Budakalászon, de éppen itt volt látogatóba egy öreg aranyos nénike, azok a kis aranyos régi fajta nénikék, akik már ez előtt húsz évvel is száz évesek voltak. - Azt kérte, hogy bár ő nem szent istván telepi, de engedjük meg, hogy ő se maradjon ki ebből - és a kis nyugdíjából előkotort 50 Ft-ot és letette az asztalra, mert egy ilyen dologból nem illendő kimaradni.
'89 március 15-én Takács Nándor székesfehérvári segédpüspök szentelte fel a szobrot. Nagyon szép beszédet mondott a Várhalmi András „az ember a porból lassan felemeli a fejét" - így kezdődött. Jól sikerült beszéd volt, akkor még itt nagy békesség volt, mindenki együtt volt. Ja és ötezer szendvics volt a Kiefer Béla ő csinálta a feleségével, vagy mondjuk úgy, hogy ő volt a parancsnok, mert az asszonyok mind mentek, mert ötezer szendvics az nem családi vállalkozás, és Béla mindig mondta: „ Attila ne a szónokokat fényképezd, ne az énnekart fényképezd, szendvicseket fényképezd!"

Mi volt a legnagyobb tanulság polgármesterségének éveiből?

Érdekes évek voltak, arra volt jó ez a polgármesteri állás, hogy az ember nagyon-nagyon sok mindent meglátott. Az még az első napokban volt, hogy bejött hozzám egy koma, nem budakalászi, és tett egy ajánlatot, hogy felderít nekem minden problémát itt Budakalászon. Mondom ön, miért, hát nem is budakalászi. Hát miért? Hát százezer forintért. Hát mondom, nekem van egy jobb módszerem. Kiküldtem egy leányzót a boltba, hogy vegyen nekem száz forintért egy alkoholos rostiron készletet, olyat, aminek legalább 5 mm vastag a bele. Amikor meghozta, akkor vettem egy A/4-es papírt, és kiírtam, akinek valami gondja van keresse meg a polgármestert munkaidőben, szívesen látom. Ezt kiraktuk celluxal a kapura. Jöttek az emberek, egyre-másra, gyönyörűen elmondták, senki nem kérte a százezer forintot és minden problémát megtudtunk.

De aztán jött az is, aki nem volt budakalászi, jött a Demszky Gábor is, hogy neki is van egy problémája. Hogy ő itt a HÉV-vel ráhordatja Budakalász határára a lakosságot, de azt nem mondta, hogy persze jegyért, de hát veszteséges a BKV, adjunk neki egy húsz-huszonötmillió támogatást. Egy körtelefonom után kiderült, ugyanilyen levelet kapott Pomázon a Kulin Imre, ugyanilyet kapott a szentendrei polgármester kolléga is. De ugyanilyet kapott minden Budapest környéki agglomerációs település is, mert ha nem HÉV akkor kék busz az járt ki. Összegyűltünk, volt egy nálam élelmesebb kollégám, a gyáli polgármester, Gyimes István, aki összehívta a maga kis falujába az érdekelt polgármestereket, és abban maradtunk, hogy bemegyünk a Demszky úrhoz és megbeszéljük ezt a dolgot, Bementünk hozzá,  behívta a főpolgármester helyettest is, hogy milyen nagy bajban van a BKV és veszteséges, és ezért kell a segítség, beszélgettünk erről-arról, na ott kiderült, hogy a BKV-nál 25 ezer alkalmazottból csak ötezer van kocsin húszezer az irodában van. Én úgy megpróbáltam elképzelni, volt egy maszek taxis barátom, de az nem tartott négy alkalmazottat irodában. Ő megélt, tudta nevelni kicsiny gyermekeit, de úgy elgondoltam, hogy ez a Péter gyerek még négy alkalmazottat irodában tartana akkor biztos, hogy ő is veszteséges lenne. Felajánlották nekem, hogy nézzem át, hogy mennyi kenőolaj kell a kocsiknak meg mennyi üzemanyagot fogyasztanak, átnézhetem az egész könyvelésüket, hogy veszteséges. Hát mondom az hosszadalmas lenne, de csináljunk egy rövid kis ellenpéldát. Ugye a Volán autóbusz vállalattól ilyen és ilyen pénzért bárki boldogtalan, közület, magánember bérelhet autóbuszt. Na most ha én kibérelek annyi autóbuszt, a hivatalos tarifáért a Volánéktól hogy öt percenként megy Szentendrétől Békásmegyerig egy kocsi, az rá tudja hordani a három települést a főváros határára. És ez benne van abba a pénzbe, amit ő Budakalásztól, Pomáztól, és Szentendrétől kért. Ez volt az egyik adu, a másik pedig az volt, hogy ha veszteséges a HÉV, akkor csináljunk egy Dunakanyar részvénytársaságot, privatizálják, biztos találunk egy olyan okos embert, abba az időbe mindenki rámozdult arra amire lehetett, és akkor megszabadulnak ettől a veszteséges valamitől és nem lesz több gondjuk velünk. Na erre teljesen rükvercbe kapcsoltak.

Jövőre országos és helyhatósági választások lesznek, sokan indulnak majd, számukra mit tanácsol?

„olyan szegénységi fogadalmat kellene tenniük, mint a szerzeteseknek"

No én egyszer valakinek azt mondtam - egy országgyűlési képviselőnek, - nagyon hümmögött és azt mondta, hogy akkor nem telne meg a 386 hely. Ilyen pozíciókba hogy polgármester, miniszter, országgyűlési képviselő, miniszterelnök, ezeknek olyan szegénységi fogadalmat kellene tenniük, mint a szerzeteseknek, hogy biztosítva legyen, hogy nem magukat és kis családjukat gyarapítják. Valahogy ez volna az első pont. A másik, nyilvánvalóan olyan embernek kell lennie, aki nem túlzottan fiatal, van már rálátása a világ dolgaira, magyarán mondva van már élettapasztalata, világot járt ember, tehát mást is látott már, és esetleg az Omszki tó túlsó partját is ismeri, nemcsak az innensőt. Túl öregnek se kell lenni, mert annak az ereje csak fogy. Én is ugye bottal járok.

És van még egy, - túl a becsületességi kérdésen és az élettapasztalaton - arról nemigen szoktak beszélni. Van még egy harmadik, hogy immunis legyen a stresszre. Tudniillik, aki nem immunis a stresszre az előbb utóbb kap egy agyvérzést, vagy gutaütést, esetleg rákot, mert a stressz erősen rákkeltő, ez is egy tudott dolog, talán ez Antall Józsefnél is rásegített. Ugyanakkor tudott dolog, hogy vannak teljesen stresszre immunis emberek. Hallani kilencven éves indián főnökökről, de hogy most hagyjuk az indiánokat a nagyvíz túlsó partján, ugye közel kilencven éves koráig élt Horthy Miklós és hetvenöt éves korában kormányzóként még lejárt lovagolni a Vérmezőre, és őt is intrikálták, ezt tudjuk a magyar történelemből, és nem kapott se gutaütést, se rákot. Ott volt a kilencven éves Churchill, aki ráadásul még kövér is volt, Tito, vagy a jó öreg,  - aki még él - Castro mester, ő is, hát ő még nem kilencven, de nyolcvan éves koráig talán ha nem lett volna immunis, akkor biztos, hogy ővele is valami történik. Ez kritérium.

Végül, van-e olyan idézet, gondolat, ami jellemzi az ön személyiségét?

Azt szoktam mondani, hogy aki élni akar annak élni kell, és ezt nagyon tág értelembe lehet venni.