Ősbuda vára Budakalászon? (video) E-mail
Közélet - Budakalász
Írta: Raczko Tímea   
2009. augusztus 25. kedd, 16:06

lanszki_var_setaDr. Lánszki Imre sétálni indult szeptember 24-én, 1999-ben. Akkor még nem tudhatta, hogy majdnem tíz évvel később, több százan sétálnak majd vele ugyanoda.Tíz éve érdekes, nem természet alkotta képződményekre lett figyelmes, azóta pedig minden pénzügyi támogatás nélkül, egyedül vagy barátai segítségével több ásatást hajtott végre Budakalász határában. E hónap végén álltak neki az általuk feltételezett Ősbuda várfalának feltárásához, melyet a városavató négynapos programsorozat keretében tártak a nagyközönség elé. Nem várt tömeg volt erre kíváncsi.

 

 

 

A Faluház egyik terme, ahová a séta előtti rövid előadást és kiállítás megnyitót  tervezték, túl kicsinek bizonyult, de a nagyterembe sem fért be mindenki. Ez magát Lánszki Imrét is meglepte. Meghívott vendégként Kubínyi Tamás kiemelte, ez az eredmény pillanatnyilag nem kap nagy nyilvánosságot, s ezen változtatni kell. Olyannyira nem ismertek ezek az eredmények, hogy sokan, akinek családja akár több száz évre visszamenőleg él Budakalászon, azok sem tudnak róla. Lánszki Imre elmondta, volt, aki azzal kereste meg, hogy van-e összefüggés a feltárt vár és az Alsóvár és Felsővár utca elnevezés között. A megnyitót követően több, mint háromszázan indultak el gyalog, vagy buszokkal a romokhoz, ahol a várfalról, valamint a várárokról tartott rövid előadást az ökológus.

Get Adobe Flash player

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Még több KÖZÉLET

Szerződéses katonák kibocsátója Szentendrén
2010. július 26., hétfő
A narancs fokozatú hőségriasztás miatt rendhagyó módon nem az alakuló tér forró... Bővebben...
Ideiglenes helyen az ingyenes pomázi jogsegélyszolgálat
2010. július 26., hétfő
2010. július 27-én valamint augusztus 3-án, 15-17 óra közötti időpontban, ideiglenesen, a... Bővebben...
Elindult az Európai Igazságügyi Portál
2010. július 25., vasárnap
Ha röviden akarnánk definiálni az Európai Uniót, akkor a határokon átívelő... Bővebben...
Tűzgyújtási tilalom lépett életbe a budapesti erdőkben
2010. július 25., vasárnap
Tűzgyújtási tilalmat rendelt el a budapesti erdőkben a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal... Bővebben...
Újabb kísérlet a szúnyogok ellen (video)
2010. július 25., vasárnap
Újra felszáll a repülő a jövő héten és a melegködöt kibocsátó autó is elindul a... Bővebben...

Még több KULTÚRA

Műtárgybutik nyílt a Dumtsa utcában (video)
2010. július 27., kedd
Mit lehet kezdeni egy rossz állapodban lévő épülettel, mielőtt lebontják? Kicsit ki kell... Bővebben...
Pannon freskó (video)
2010. július 24., szombat
A Pannon freskó című előadással folytatódott a Szentendrei Teátrum programja. Az előadást... Bővebben...
"Hogyan aknázhatjuk ki költséghatékonyan az internet nyújtotta lehetőségeket?"
2010. július 22., csütörtök
Ezzel a címmel szervez információs napot a Szentendrei Kistérségi Ipartestület július... Bővebben...
Élő középkor fegyvercsörgéssel, ágyúszóval (video)
2010. július 16., péntek
Idén már huszonhatodik alkalommal elevenedett meg a középkor a visegrádi palota udvarán.... Bővebben...
Nyári kortárs műtárgybutik Szentendrén
2010. július 15., csütörtök
A szentendrei Dumtsa Jenő utca 18. alatt műtárgybutik nyílik július 18-án 18 órakor. A... Bővebben...

TV Szentendre - 7Közben 2010.07.30.



Get the Flash Player to see this player.

VKC Televízió (Budakalász) - Heti Krónika 2010.07.30.



Get the Flash Player to see this player.

Címlap Közélet Budakalász Ősbuda vára Budakalászon? (video)