| Csak jövőre fejezi be a NIF a félbehagyott útépítést Budakalászon (videó) |
|
|
| Közélet - Budakalász |
| Írta: R.T. |
| 2011. december 08. csütörtök, 13:21 |
Még augusztus végén Budakalász egyik legforgalmasabb útján abbamaradtak a felújítási munkálatok. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában készülő útszakasz október helyett, leghamarabb jövő év elején készülhet el. Az illetékes minisztériummal egyeztettek arról, hogy a szerződés módosításra érett, javításra szoruló passzusait újragondolják. A város vezetése szeretné ugyanis elérni, hogy a NIF bürokratái helyett Budakalász döntsön arról, mit, mikor és melyik kivitelezővel akar megépíteni. - Le kell bontanunk néhány olyan téves képzetet, káros beidegződést, amely az előző városvezetés sajátja volt. Teljes tévedésnek tartjuk elődeinknek azt a felfogását., hogy csak a NIF-en keresztül használhatók fel a várost megillető források; egyértelműen azt akarjuk, hogy a pénzt az önkormányzatnak utalják. Majd mi terveztetünk, majd mi kiválasztjuk a kivitelezőt, teret engedve a helyi vállalkozóknak is, és akkor haladni fog az útépítés. Ha az építő ilyen félkész, befejezetlen munkát végez, és ha mi vagyunk az egyetlen döntéshozók, másnap már más kivitelező fog dolgozni. A második téves elképzelés, amivel szakítani kell, az az, hogy csak a Budakalászon átmenő állami utak javítására, felújítására lehet pénzt költeni. Az állam útjait építse újjá az állam, mi pedig más, helyi fontossággal bíró szektorokra akarunk koncentrálni. A szerződésben az szerepel, hogy a megnövekedett forgalom miatti káros hatások ellenértékeként kapjuk az államtól a pénzt. A káros hatások közé pedig a zöldterületek fejlesztése, a környezeti károk csökkentése és még nagyon sok minden más inkább beletartozik az útépítésen kívül. A forgalom miatt nem kizárólag az állami kezelésű utak károsodnak, hanem azok is, amelyek a város tulajdonában vannak - mondja Rogán László a szerződésmódosítással kapcsolatban. ![]() Budakalászon október végére készült volna el a József Attila utca, a Faluház előtti körforgalom valamint a pomázi úti lámpás kereszteződés. Homor István a budakalászi polgármesteri hivatal Beruházási osztályának vezetője elmondta, a NIF levélben arról tájékozatta az önkormányzatot, hogy a kivitelező vállalkozó finanszírozási gondokkal küzd, emiatt állnak a munkálatok. A beruházás még nyáron kezdődött abból a negyedmilliárd forintból, melyet az állam kártalanításként fizetett a városnak a Megyeri híd átadását követő forgalomnövekedés miatt. - Minden évben az állami költségvetésben szerepeltetik a városunknak járó kétszázötven millió forintot, de ezt a pénzt nem kapjuk meg, nem utalják a számlánkra, hanem a Nemzeti Infrastruktúra-kezelő Zrt. NIF költi el. Ez a juttatás addig illeti meg városunkat, amíg az M0-autóút el nem hagyja majd Budakalász közigazgatási területét, magyarul amíg a körgyűrű nem épül tovább, vagy amíg a Budakalászt elkerülő út meg nem valósul. Tavaly októberig semmilyen munka nem folyt a városban, holott az állam és Budakalász szerződését még 2008-ban kötötték. A tavaly októberi választások után elsődleges feladatként kezeltük, hogy végre szemmel látható munkavégzés is történjen a városban. Latba vetettük minden eszközünket és végre elindult a beruházás - teszi hozzá Rogán László. |
Get the Flash Player to see this player.
Get the Flash Player to see this player.