| Ki Budakalász polgármestere? - kimondta a minisztérium: július 6-án megszűnt Parlagi Endre tisztsége |
|
|
| Közélet - Budakalász |
| Írta: Huszár Diána |
| 2010. augusztus 31. kedd, 12:36 |
Rágalmazási pert vesztett a budakalászi polgármester dr. Krepárt Tamás képviselő ellen. Az ítéletet július 6-án mondták ki, ettől kezdve több állásfoglalás szerint is jogtalanul tölti be Parlagi Endre vezetői tisztségét. Korábban már sajtótájékoztatón és testületi ülésen is felemelték szavukat a jelenlegi képviselőtestületben ellenzékben lévő szervezetek, a Fidesz és a Budakalászi Baráti Kör képviselői. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérim augusztus 23-án kelt levele kimondja, hogy: „ A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkományzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. Törvény (továbbiakban Pttv.) 2.§ (1) bekezdés i) pontja alapján - büntetőjogi felelősségének jogerős megállapítása miatt - az önkormányzat polgármesterének e tisztsége 2010. július 6-án, a törvény erejénél fogva megszűnt."
Dr. Molnár Éva jegyzőt a levél tanúsága szerint pedig arról tájékoztatták, hogy készítse elő polgármesteri tisztség átadását az alpolgármester részére. Augusztus 26-án Parlagi Endre polgármester ellenjegyzésével hívták össze a rendes képviselőtestületi ülést, a rendkívülit pedig 30-ai dátummal, szintén Parlagi Endre aláírásával. Hogy a ma este öt órakor kezdődő ülést ezek ellenére megtartja-e, hamarosan kiderül.
![]() ![]() |
Get the Flash Player to see this player.
Get the Flash Player to see this player.